Indul a szaloncukorszezon: ezekre az ízekre esküsznek a magyarok

Évről évre nő szaloncukor forgalma, amely a karácsonyi időszak egyik legnépszerűbb szezonális terméke.

A Magyar Édességgyártók Szövetségének adatai szerint Magyarországon évente csaknem háromezer-ötszáz tonna szaloncukrot vásárolnak a fogyasztók, egy-egy háztartás átlagosan egy kilogrammot.

Bár az édesség egyre többféle ízesítésben kapható, a legkedveltebb továbbra is a zselés, a marcipános, a kókuszos, a karamellás és a csokoládékrémes

közölte az MTI-vel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken.

A prémium termékek az elmúlt tíz évben különösen kedveltekké váltak, ugyanakkor a drágább édességek iránt idén kissé csökkenni látszik a kereslet. Egy év alatt két nagyon fontos alapanyag, a cukor és a kakaó ára is több mint másfélszeresére nőtt, és ez begyűrűzik a szaloncukrok árába is. Mindamellett továbbra is keresettek a cukormentes, vegán és egyéb alternatív változatok.

Az alapanyagokat jellemzően a világpiacról szerzik be a vállalkozások, annak ellenére, hogy több összetevő Magyarországon is beszerezhető, mint például a marcipán és a cukor. A hazai beszállítás ugyanakkor alapvetően a gyümölcsökre és a feldolgozott termékekre korlátozódik, mert a belföldi gyártók mennyiség és ár alapján nem tudják teljesíteni a multinacionális gyártók igényeit.

Aki új ízeket is megkóstolna, annak érdemes figyelnie a civil kezdeményezésű Az Év Szaloncukra versenyt, amelyre a gyártók minden évben száznál több ízt neveznek be.  Olyan különlegességek születtek már itt, mint az aranygaluskás, robbanócukros vagy vörösboros aszalt szilvás marcipános szaloncukor.

Bár eredetileg a szaloncukor külföldről érkezett Magyarországra, korábbi formájától annyira eltér, hogy hungarikumnak tekinthető a NAK szerint. A papírba csomagolt, eredetileg fondant, azaz cukorszirupból készült édesség német közvetítéssel jutott el a történelmi Magyarországra, és vált népszerűvé egész területén a tizenkilencedik század végére.

Ez a világ leggyakrabban készített karácsonyi desszertje, ezért a hét karácsonyi süteményért pedig az egész világ rajong.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

zselés | legjobb | csokikrémes | íz | karamellás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom