Nem gondoltuk volna, de ebbe a városba akart elutazni tavaly a fél világ

Ha egy forgalmas, turistákat vonzó városra gondolunk, valószínűleg London, Párizs vagy Bangkok jut eszünkbe elsőként. Az Euromonitor International szerint közülük egyik se nyerte el a 2023-as év leglátogatottabb városa címet.

Merthogy valójában Isztambul volt az, ahová tavaly a legtöbb turista érkezett.

Törökország gazdasági és kulturális fővárosa 2023-ban 20,2 millió látogatót fogadott, 2024-re ez a szám pedig várhatóan csak emelkedni fog.

Az ország egyrészt nemrégiben enyhítette a vízumkötelezettséget az Egyesült Államokból és Kanadából érkezők számára, másrészt a káprázatos kulturális látnivalók gazdagsága, valamint az ázsiai és az európai kultúra kereszteződése miatt alapból is elképesztően népszerűnek számít.

A sikeres turizmus ellenben nem mindig jelent áldást – csak az isztambuli Hagia Sophia évente mintegy 3,5 millió látogatót fogad, úgyhogy a belépés hamarosan huszonöt euróba (kb. 9500 forintba) kerül majd. Ugyanakkor biztató látni, hogy erőfeszítéseket tesznek a város történelmi emlékeinek megőrzésére.

Ami a lista további helyezettjeit illeti, London 18,8 millió turistával a második helyet foglalja el, és mivel a város látogatottsága a járvány előtti szintre emelkedett, ez aligha mondható meglepőnek. A harmadik helyen Dubaj végzett 16,8 millióval, a negyedik pedig egy másik török város, Antalya lett.

A top tíz így fest:

  • Isztambul
  • London
  • Dubaj
  • Antalya
  • Párizs
  • Hongkong
  • Bangkok
  • New York
  • Cancún
  • Mekka

Egy friss kutatás azt vizsgálta, hol, mennyit kell fizetni a közlekedésért, a turisztikai látványosságokért, a szállásért és az étkezésért. A kapott információkból pedig összeállították az idei év legjobb ár-érték arányú úti céljainak listáját.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

legnépszerűbb | Isztambul | törökország | utazás | 2023

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom