Olcsó úti célt keresel? Ezekben az országokban kell a legkevesebbet költeni

Ha olyan úti célt választunk, amely a megfizethetőségéről ismert, akkor egy csomó stressztől megszabadulhatunk – elvégre mi lehet jobb annál, mint csak élvezni a kiruccanást, és nem azon bosszankodni, hogy mennyit költünk?

Erre rezonálva a HelloSafe végzett kutatást annak megállapítására, hogy a világ kedvelt úti céljai közül hol a legalacsonyabb az egy főre jutó átlagos napi költés. Ebbe beletartoznak a  szállás- és étkezési költségek, valamint a helyi közlekedésre elkülönített összegek. Az odajutásra vonatkozó költséget viszont nem vették figyelembe.

A lista élén Laosz áll, ami egy gyönyörű ország Délkelet-Ázsiában, Thaiföld és Vietnam között. Egy utazó átlagos napi kiadása ott ugyanis mindössze tizenkét euró (kb. 4800 forint).

A második helyen Kazahsztán következik, ahol az átlagos napi költés 17 euró (kb. 6800 forint), a harmadikon pedig Ruanda található, ott átlagban alig 20 euróból (8000 forintból) kijön egy nap. A listán sehol sincs egyébként 30 fontnál (kb. 14 ezer forintnál) magasabb napi átlagköltés, illetve ezek a helyek túlnyomórészt Afrikában és Ázsiában találhatók.

Ezek tehát a legolcsóbb országok, ahová érdemes ellátogatni:

  • Laosz
  • Kazahsztán
  • Ruanda
  • Ghána
  • Mongólia
  • Örményország
  • Burkina Faso
  • Georgia
  • Mali
  • Burma
  • Haiti
  • Malawi
  • India
  • Nepál
  • Szerbia

Szakértők pedig az Egyesült Államok és Európa legvágyottabb úti céljait nézték meg a Google keresési adataira alapozva, majd felállítottak egy rangsort az egyes helyek levegőminőségi pontszámairól. Minél rosszabb egy város levegőminősége, annál magasabb a kapott pontszáma.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

tippek | rangsor | legolcsóbb | 2025 | úti célok

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom