Jövő pénteken feltételesen újranyit Lengyelország

Február 12-én, azaz jövő hét pénteken az egészségügyi óvintézkedések betartása mellett újranyit Lengyelország.

A korlátozások feloldása feltételes és részleges, és a tervek szerint február végéig marad érvényben. A döntés egyébként még a múlt héten született meg arról, hogy a múzeumok és bevásárlóközpontok már hétfőn megnyithatják kapuikat az érdeklődők előtt. A lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki legfrissebb bejelentése szerint pedig

péntektől ezeket követik a szállodák, a mozik, a színházak, a koncerttermek, a szabadtéri sportlétesítmények, valamint a fedett uszodák is.

Krakkó óvárosa

A lengyel vállalkozók lázadása is hozzájárult ehhez

A lengyel vendéglátósok polgári engedetlensége is kellett ahhoz, hogy a hatóság enyhítsen a szigorításon. Először a lengyel vállalkozók egy része döntött úgy, hogy az érvényben lévő korlátozások ellenére kinyit, majd némi borsos közhangulat után a varsói kormány sikeresen megállapodott a szolgáltatási szektorban működő vállalatok tulajdonosaival a korlátozások enyhítésén.

Magyarországon várhatóan márciusban nyithatunk, mégpedig a következő módon:

(Forrás: Spabook)

nyitás | lengyel | koronavírus-járvány | Lengyelország | járvány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom