Close
A valaha sorozatgyártásba került legerősebb hiperautóval nyit új korszakot a Lotus

A valaha sorozatgyártásba került legerősebb hiperautóval nyit új korszakot a Lotus

A Lotus Evija egy szigorúan limitált példányszámban készülő elektromos szörnyeteg, mindent és mindenkit maga mögé utasít.

A brit autómárka mindig is a könnyű sportautóiról volt híres, most azonban akkorát villantottak, hogy a Tesla Roadster is retteghet. A Lotus elektromos hiperautója minden vetélytársának alaposan feladja a leckét.

Az Evija a Lotus első gyermeke, amióta a márka a Volvót is birtokló kínai Geely járműgyártó vállalathoz került. Alighanem erre mondják, hogy kapásból a csúcsra, hiszen az újdonság képében a világ valaha sorozatgyártásba került (közúti engedéllyel rendelkező) legerősebb autóját tisztelhetjük.

A meghajtásról annyit, hogy mind a négy kerékhez került egy-egy elektromotor, amelyek egyéni teljesítménye 500 lóerő. Nem kell sokat matekozni ahhoz, hogy megállapítsuk;

az Evija 2000 lóerős teljesítménnyel büszkélkedhet, a maximális nyomaték pedig 1700 Nm.

A tisztán elektromos erőforrás kevesebb mint három másodperc alatt repíti 100-ra a 1678 kg-os, természetesen szénszálból készült kasztnit, de a 300 km/h sebesség eléréséhez is csupán kilenc másodpercre van szüksége. Összehasonlításképpen egy Bugatti Chiron minderre 13 másodperc alatt képes…

A gyártó ígérete szerint egyetlen feltöltéssel 400 kilométert lehet majd megtenni, de maga a töltés is villámgyors lesz;

mindössze 18 perc alatt elérhető a teljes töltöttségi állapot.

Ez pedig még tovább csökkenhet, ha megjelennek a 800 kilowattos töltők.

Ami a dizájnt illeti, az autó eleje egy Ferrarihoz vagy Lamborghinihez hasonlítható, a hátulja azonban semmihez sem. Ha létezik teljesen egyedi és elragadó fenék, akkor ez az.

Az aerodinamikára természetesen óriási figyelmet fordítottak, a tükröket például kamerák helyettesítik, a mozgatható hátsó szárnyat a kormányról lehet állítani,

a levegő pedig nemcsak a kocsi körül, hanem azon keresztül is áramlik.

És hogy mi a helyzet belül? A Lotus ebben is mindenki előtt jár, az Evija belső tere pont úgy néz ki, ahogy a rivális gyártók a jövőbe mutató koncepcióautóikon elképzelik.

Annyi a különbség, hogy ez az elektromos hiperautó nem évek múlva lehet realitás, hanem jövőre. Aki úgy gondolja, 250 ezer font lerakásával már lehet is foglalózni. A mindössze 130 modellre limitált autó teljes ára adók nélkül 1,7 millió font, ami durván 610 millió forintnak felel meg.

Van egy jó hírünk.

Megjelent a Roadster magazin első nyomtatott kiadása, amelyben olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szép lett, reméljük, neked is tetszeni fog.

Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazin első számát.

Ez is érdekelhet:

(Képek: Lotus)

Close