A már megtörtént múlt és a lehetséges jövő felől vizsgálni a jelent már évszázadok óta foglalkozatja a művészeket, nem is véletlenül: borzasztóan izgalmas gondolatkísérletek ezek, melyekből egyszerre tanulhatunk a világról és nyithatunk új dimenziókat az ismeretlenbe. A Ludwig Múzeum Időgép című tárlata erre a fantasztikus utazásra hív, nem is akárhogyan.
"Ablakban ül
jelenkorom.
Bútorok osztoznak
multamon.
Jövendőm futkos
a folyosón."
Weöres Sándor Idő című, 1985-ben írt verse tökéletesen összefoglalja a Ludwig Múzeum Időgép című kiállításának esszenciáját, melyben olyan mentális utazásra hív mindannyiunkat, ahol a kiállított művek ültetnek időgépbe és utaztatnak el a múlttól a jelenen át a jövőbe, a szubjektív, történelmi és művészeti idő terein át. Az egyszerre izgalmas, elgondolkodtató és kérdésfelvető tárlatról Szipőcs Krisztinát, a kiállítás kurátorát kérdeztük.
Az Időgép című kiállítás két évvel ezelőtt, 2020 szeptemberében nyílt, az akkor lezárásokkal és korlátozásokkal teli pandémia egy rövid szünetében, így ez az óriási tárlat a járvány akkori időszakának tanulságait is figyelembe vette. Az azóta eltelt két évben akkor még nem látható módokon pördült óriásit a világ: habár a járvány kérdése most kevésbé releváns (de még azért jelen van), egy szomszédos háború, óriási infláció, gazdasági- és energiaválság is sújtja a világot. Mennyiben érzed úgy, hogy az Időgép tárlat ezekre a jelen idejű krízisekre is reflektál, esetleg válaszlehetőségeket kínál?
Az Időgép kiállítás sajnos még aktuálisabb, mint valaha: számos munka foglalkozik a válságokkal, a háborúval, azokkal a kataklizmákkal és fordulópontokkal, amelyek mindig is jellemezték az emberi történelmet és amelyekben a 20. század is bővelkedett (megjelenik többek között a libanoni vagy az iraki háború, az 56-os forradalom, Csehszlovákia 68-as megszállása, a rendszerváltás vagy a közelmúlt eseményei).
Felmerülnek a túlnépesedés, a tudományos-technológiai fejlődés vagy a hadiipar kérdései is, nem mindig konkrét formában, inkább az egzisztenciális fenyegetettség, kiszolgáltatottság, az emberi psziché szemszögéből, a művész érzékeny membránjain átszűrve.
Máskor viszont teljesen konkrét formában találkozunk a közelmúlt történelmével, mint pl. Josip Vanista abszurd kollázsain, aki a délszláv háború idején a napilapokból kivágott híreket illesztette egymás mellé.
Természetesen nem csak ilyen művekből, ill. témákból áll a kiállítás, de ezekre most nagyobb figyelem irányul, mint pl. David Csicskan ukrán művész alkotására, aki grafikájában azt vizsgálja, hogy milyen elképzelések és célok nevében kezdődtek a tüntetések a Maidan-téren, és hogyan változtak ezek az idő elteltével. Végső soron az egyének és a tömeg, a személyes történetek és a történelemformáló erők viszonyáról van szó.
A kiállítás többek között a szubjektív, művészi és történelmi idő viszonyát is vizsgálja. Mit gondolsz, miért nagyon releváns a ma emberének, hogy mindezekről elgondolkozzon?
Az időben való létezés vagy az időről való gondolkodás hozzá tartozik az emberi léthez. Társadalmilag és koronként, de akár saját életünkben is változik, hogy hogyan viszonyulunk az időhöz (vagy földi időnk végéhez, a halálhoz), de ezt legtöbbször nem tudatosítjuk magunkban. Ugyanakkor az idővel nap mint nap dolgunk van, attól kezdve, hogy este beállítjuk az ébresztőórát, naptárt vezetünk, egészen addig, ahogy a jövőnkre gondolunk, amikor felveszünk egy hitelt vagy gyermekünk születik.
Az itt kiállított művek más-más aspektusból világítanak rá az idővel való kapcsolatunkra, kezdve a műtárgy készítésének idejétől és időtartamától egészen a művekbe sűrített évszázadokig, ami előképek, utalások vagy akár technikai megoldások révén jelennek meg.
Ezek nem annyira nyilvánvalóak, mint a konkrét dátumok vagy időtartamok, de ha beleássuk magunkat egy-egy műtárgy hátterébe, jelentésébe, meglepően messzire juthatunk az időben.
A tárlat a kiállított művek által időgépbe ültet, melyek vagy a múltba vagy a jövőbe repítenek vissza és előre. Mennyire távolra utazunk a régmúltban és mennyire megyünk előre a jövőben a kiállításon?
A múzeumok kitűnő terepei az ilyesfajta időutazásoknak, csak talán a kortárs művészettel kapcsolatban ritkábban merül fel ez az evidencia, mint például egy történeti vagy természettudományi múzeummal kapcsolatban.
Hámos Gusztáv és Katja Pratschke műve például a Thomas Mann-féle irodalmi előképen keresztül a 11. századi indiai regék világába vezet vissza minket. Tarr Hajnalka Botticelli 1485 körül készült Vénuszá-t alkotja újra. De említhetném az Arnulf Rainer által átfestett halotti maszkokat is, köztük Oliver Cromwell 1658-as vagy Jonathan Swift 1745-ös maszkjával, vagy Picasso Muskétás-át, mely Goya, Rembrandt és El Greco korát, azaz a 16-17. századot idézi fel.
A másik véglet a jövő. Stanislav Lem a futurológia jegyében beszél ötven évvel ezelőtt az aktuális jelenről, az ő személye és munkássága révén jelenik meg a tudományos-fantasztikum műfaja, míg más művekben (Hámos-Pratschke vagy Harun Farocki) a tudományos-technológiai fejlődés jelenlegi állapota és lehetséges jövője (orvostudomány, illetve virtuális valóságok).
Benczúr Emese munkája egy konkrét jövőbeli dátumra mutat: a művész 1969-ben született, és ahogy művének címe is jelzi, száz évre, tehát 2069-ig tervez – ennyi időre elegendő alapanyagot vásárolt folyamatban lévő munkájához. Míg számos művész élete és életműve már lezárult, a legfiatalabb nemzedékhez tartozó művészek közül az albán Endri Dani mindössze 35 éves, élete és karrierje nagyobbik fele még előtte áll. Ha az orvostudomány beváltja a hozzá fűzött reményeket, a 21. században az emberek akár 120 évig is élhetnek, így Dani akár a 22. századot is megérheti.
A kiállítás egyszerre méretében is óriási, valamint óriási nevek is felbukkannak a kiállított alkotások közt. Melyek az Időgép legfontosabb kiállított művei?
Nehéz lenne a hatvanhét művész és a kiállított több mint hatszáz műből néhányat kiemelni. Véleményem valamennyi megérdemli a figyelmet, és az adott kontextus remélhetőleg tovább gazdagítja a jelentésüket.
A művek a hatvanas évek közepétől a 2010-es évek végéig készültek, de most nem kronologikus rendben vagy stílusuk alapján, hanem egymással való összefüggéseikben jelennek meg, egy gondolatfolyamba illeszkedve. A művészek között vannak úgynevezett „nagy nevek” és alig ismert alkotók is, de utóbbiak művei és gondolatai is feltétlenül figyelemre méltóak.
Mit gondolsz, a jelen embere jól működik együtt az idővel? Hogyan használjuk a múlt tanulságait ma? Teher-e számunkra a régmúlt (például a múltat újraértelmező és olykor eltörlő/átíró cancel culture-vonal vagy épp örökölt traumák), esetleg terhes lehet a jövő is (például a klímaváltozás nyomása vagy akár csak a személyes idő és halandóság kérdésében)?
Ha csak arra az időszakra gondolok, amit én megéltem, illetve amit a szüleimen és nagyszüleimen keresztül személyesen is megismerhettem, talán elmondhatom, hogy a huszadik században egyszerre, egymás mellett volt jelen a fejlődés, valamint a folytonos újrakezdés tapasztalata.
Egykori történelem szakosként és művészettörténészként van kicsit mélyebb vagy általánosabb tudásom a múltról, mint az átlagembernek.
Számomra a múlt megismerése vagy értelmezése sohasem volt teher, inkább kihívás olyan szempontból, hogy ez a tudás sohasem lehet tökéletes – a múltat nem lehet teljes egészében megismerni és rekonstruálni, időgép nem létezik, és ha létezne is, a valóságot mindig egy adott perspektívából érzékeljük.
Közhelyszámba megy, hogy a hegeli alapokon nyugvó fejlődéseszmének vége – és ennek következményeként a „történelemnek”, a „művészetnek” is. De ez valójában azt jelenti, hogy az adott szempontok (a fehér, nyugati társadalmak szempontjai) szerint látott és értelmezett történelemszemléletet váltja fel egy újfajta, amiben helyet kapnak más nézőpontok is. Ez egyfajta emancipációs törekvés, amelynek természetesen helye van egy plurális, globális világban.
A jövőre vonatkozóan bennem még mindig él egyfajta optimizmus: bár sokasodnak a vészjósló jelek, a figyelmeztetések, bízom abban, hogy a legnagyobb katasztrófák még elkerülhetők, épp az emberi tudásra és technikára, valamint a jól felfogott önérdekre és józan észre alapozva.
Ugyanakkor látom azt is, hogy a fiatalabb nemzedékeknek milyen nyomasztó és fenyegető az a világ, amit tőlünk örökölnek.
Bízom abban, hogy akár a művészet, akár az oktatás eszközeivel itt a múzeumban mi is hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy az új generáció a természettel és embertársaival békében, betegségek és háborúk nélkül, a föld erőforrásait bölcsen használva éljen itt ezen a bolygón.
(Nyitókép: Király Tamás, Rajk László, Fehér László és Bachman Gábor művei. Fotók: Rosta József / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum)
kiállítás | időgép | ludwig muzeum | ludwig | interjú
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!