Egyedülálló élelmiszerüzletet nyit ez a hazai divatmárka

A gasztronómia területére is betörni készül a már húsz éve ismert magyar divatmárka, a Magenta. A családi vállalkozásként működő cég eddig az igényes, divatra érzékeny nők számára volt többnyire ismert, de most a kulináris élmények kedvelőinek is tartogat meglepetést: megnyílt ugyanis a Magenta Deli webshop, és ősszel nyit Budapesten az első fizikális üzletük, a Magenta Deli & Café is.

A Magenta már húsz éve ismert a hazai divatvilágban. Kényelmes és divatos ruhadarabok finom luxussal és igényességgel meghintve – ez jellemzi a márkát, melynek tulajdonosai most meglepő újítással rukkoltak elő.

"Eddig csak ruhákkal kényeztettük vásárlóinkat, most itt az ideje, hogy több érzékszervre hatva, ízekkel és illatokkal is elvarázsoljuk őket. Az ötlet a Covid kezdetekor született meg, amikor be kellett zárnunk két hónapra. Elkezdtünk gondolkodni, hogy mit is csináljunk, de adta magát a helyzet, hogy élelmiszerre mindig szükség lesz. Két éve dolgozunk ezen a webshopon, ami most indult el" – kezdte Dankó Dániel, a Magenta Deli marketing menedzsere, a családi vállalkozás egyik vezetője.

Kézműves mestereket kutattak

A márkától megszokott precizitással kutatták fel a minőségi alapanyagokkal dolgozó kézműves mestereket, látogattak gyárakat és kóstoltak rendületlenül.

"Tudni kell rólunk, hogy a Magenta tervezője, Dankó Ágnes, minden ruha útját végig kíséri. Csak akkor engedi piacra, ha az tökéletes. Ugyanez történt az élelmiszerek esetében is. Csak olyan termékeket forgalmazunk, amit mi magunk is nyugodtan fogyasztunk, és az garanciát jelent arra a minőségre, amit mi évek óta képviselünk" – tette hozzá a marketing menedzser, aki azt is elárulta, hogy

az elején még gondolkoztak másik marka néven, de aztán maradt a jól bevált, pont azért, mert erről már tudják az emberek, hogy mit jelent és mit képvisel.

Szívügyük a hazai gyártás

Napjainkban az egészségünk az egyik legnagyobb luxus, aminek alapfeltétele a minőségi étkezés. A webshopban válogatott prémium élelmiszerek, ital különlegességek limitált darabszámban, etikus körülmények között és a legnagyobb odafigyeléssel készültek.

"Szeretjük a gasztronómiában a különlegességeket és akartunk ennek egy felületet biztosítani, mert bár a nyugati országokban már nagy hagyománya van ennek, Magyarországon talán még csak az elmúlt pár évben kezdett kibontakozni. Szívügyünk a hazai termék gyártása. Bár a világ finomságait gyűjtöttük össze, de fontos koncepció volt, hogy a magyar termelőket is összefogjuk. Szerencsére nagyon sok hazai termelővel ismerkedtünk meg, nagyon jó termékeket gyűjtöttünk össze, amik méltatlanul nem elég híresek. Amit csak lehet megpróbálunk itthonról beszerezni"– mondta a családi vállalkozásról Dankó Dániel.

Sok nemzetközi termék is elérhető

A hazai termelők mellett a világ minden tájáról is gyűjtöttek különleges, minőségi élelmiszereket. Így került a kínálatukba a legjobb olasz bio kávé, a napfényes Szicíliából, vagy a száz százalékban természetes tengeri só Ibiza partjairól. Dankó Dániel elmondta: a textíliáik miatt nagyon sok kapcsolatuk van Olaszországból, ezért indultak el ezen a vonalon. "Sok olasz prémiumtermék is megtalálható a kínálatunkban, amiket mi magunk nagyon szeretünk."

Friss árú, kávézó és franchise

A webshop után 2022. októberében nyílik az első fizikai üzlet Budapesten a 12. kerületben, ahol

friss áruval és kávézó-reggeliző résszel várják majd az odaérkezőket.

"Jelenleg csak száraz árú van, nincs hűtött termék, így meg tudtuk oldani, hogy országos kiszállítás legyen. Az üzletben viszont már lesz friss áru: hús, zöldség, gyümölcs, pékáru és tejtermékek is. Ott egy teljes bevásárlást el lehet majd intézni, a hagyományos módon, csak nem hagyományos termékekkel. A terv az, hogy 2023-tól már franchise rendszerben megkezdjük az országos kiskereskedelmi hálózat kiépítését" – tette hozzá a marketing menedzser.

delikátesz | divatrmárka | magenta deli | magenta | élelmiszerbolt

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom