Két patinás birtok, nyolc izgalmas tétel, huszonnyolc emelet. Francia-magyar borkóstolón jártunk a minap a főváros legmagasabban fekvő éttermében.
Utóbbi paraméterből máris könnyen kiderülhet a pontos helyszín: a Virtu volt az, ami a 143 méterig nyúló MOL Campus majdnem legtetején működik, vagyis a tanninok igencsak exkluzív miliőben mutatták meg magukat egy hideg, ám napfényben fürdő délutánon.
A Terroir Club és a Chefmarket által gründolt esemény házigazdái a Tokaj-Hétszőlő birtok és a vele eléggé szoros kapcsolatban álló bordeaux-i Cos d’Estournel voltak. A Hétszőlő egyik érdekessége, hogy többet exportál, mint idehaza értékesít, holott Tokaj egyik úttörőjének mondható. 1502-ben a Garai család vásárolta meg a hétdűlőnyi területet (innen a név), majd a világháborúkig császári és királyi bortokként ismerték, hogy aztán a rendszerváltásig mély Csipkerózsika-álomba szenderüljön. Az ébredést követően aztán új élet költözött a vidék egyik legdélibb pontjába és ma már 55 hektáron, organikus szemlélet mellett készülnek az aszúhangsúlyos Hétszőlő-nedűk.
Majdnem kétszer akkora területet fed le a szépséges épületeiről és elegáns vörösborairól ismert franciaországi birtok, melynek igazgatója, Dominique Arangoits korábban az azonos tulajdonban lévő Hétszőlőnél is dolgozott.
A két birtok afféle testvérborászati kapcsolatot ápol egymással.
Ismerkedésként egy 2022-es elegáns és intenzív Hétszőlő Furmint köszönt be némi gyümölcsösséggel, fehér virágos zamatokkal, majd második tételként – egyben első franciaként – egy olyan erős salutations-szal és frissítő gyümölcsösséggel nyitott a 2022-es Chateau Cos d’Estournel Pagodes de Cos Blanc, hogy máris kedvencnek jelöltük. A 2011-es Tokaj Hétszőlő Furmintban a citrusosság ugyancsak jelen volt, társult hozzá alma és némi keserű mandula. Elegáns, érett tételnek tűnt.
Visszarepülve Franciaországba, 2019-et idézte meg a kesernyésebb és fűszeresebb, de mégis lágyan csúszó Chateau Cos d’Estournel – G d’Estournel, utána pedig egy 2015-ös évjáratú Chateau Cos d’Estournel Pagodes de Cos-ből töltöttek ki. Nagyvonalú, közepesen testes bársonyos bor, földes, fás, gyógynövényes pillanatokkal.
A sor egyértelműen legtekintélyesebb tagjának a 2012-es Chateau Cos d’Estournel tűnt. Testes, erős vörösbor, úgyhogy hosszabb időt igényelt, de megérte rászánni. Az utolsó etapokat pedig az édesek dominálták, így a félédes-édes között lavírozó 2020-as Tokaj Hétszőlő édes szamorodni sok gyümölccsel és még több könnyedséggel, míg végezetül a Tokaj legmélyebb lelkébe betekintést adó, aranyló színekben fürdő 2013-as Ötputtonyos aszú jött elköszönni, hogy egy igazi édes-gyümölcsös klasszikusként jó időre megragadjon az emlékezetekben,
magyar | aszú | francia | hétszőlő | bor | budapest
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!