Nevet kapott ugyanis tizenhat magyar felfedezésű kisbolygó.
Tizenhat magyar felfedezésű kisbolygó elnevezéseit fogadták el a napokban, így többek között Ady Endre, Hamvas Béla, Erdős Pál, Kaffka Margit és Dévény Anna neve is felkerült az égi térképre.
Mint az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának szerdai közleményében írják, a kisbolygók elnevezése régi hagyomány. Eszerint a felfedezőt illeti a jog, hogy nevet válasszon felfedezettjének. Így volt ez kétszáz éve is, és így van ez ma is, amikor az elnevezések már régen nem tudnak lépést tartani az automata távcsövek által talált több százezer égitesttel. A hagyomány mégis él, még ha az évek során sokkal szigorúbbá váltak is a feltételek. Eleinte az új kisbolygók a felfedezés után azonnal nevet kaptak, később már meg kellett várni, hogy sorszámozzák őket, amelynek feltétele a pontos pályaszámítás, vagyis a biztos azonosítás.
Magyarország az 1930-as évek végétől egy szűk évtizeden át kisbolygó-nagyhatalomnak számított - hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy az akkoriban a Svábhegyi Csillagvizsgálóban Kulin György által vezetett keresőprogramot a Szegedi Tudományegyetem és az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont együttműködésében 1997-ben indított kisbolygó-megfigyelési program keretében újították fel. Az azóta felfedezett közel kétezer aszteroida jó részét a Csillagászati Intézet Piszkéstetői Megfigyelő Állomásának 60 centiméteres Schmidt-távcsövével találták a csillagda kutatói, valamint az SZTE és az ELTE hallgatói, munkatársai.
Ahhoz, hogy egy égitest sorszámot kapjon, korábban két különböző év, majd legalább négy különböző szembenállás, manapság pedig már gyakran 10-12 szembenállás idején készült megfigyelésre van szükség. Ezt követően tíz év áll a sorszámozáskor megadott felfedező rendelkezésére, hogy nevet találjon a kisbolygónak. Ezek az élet szinte minden területéről kikerülhetnek, a politikusokra és katonákra azonban százéves moratórium van.
Az elmúlt csaknem másfél évben szünetelt az elnevezések elfogadása, ugyanis az elnevezések hivatalos bejelentésének joga szervezetet cserélt, azonban ez év májusában végre újraindult a folyamat, így elfogadták a korábban benyújtott tizenhat magyar névjavaslatot.
Bár a névválasztás szubjektív dolog, igyekeznek a tudomány, a sport és a kultúra területéről egyenlő arányban választani az elnevezéseket. Az újonnan elkeresztelt kisbolygók között így már szerepel
az Adyendre, a Dévényanna, az Erdőspál, a Várkonyiágnes, a Kaffkamargit, a Halmospál, a Lukácsbéla, a Komjádibéla és a Hamvasbéla is.
(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)
kisbolygó | hamvas béla | kultúra | ady endre | irodalom | bolygó
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!