Két fontos hír is érkezett két különböző magyarországi síterepről: Eplényben indul a bringaszezon, így ezen a hétvégén (március 8-9.) a síelés és a bringázás is elérhető lesz. Mátraszentistvánon pedig a gyorsan jött tavasz ellenére kitart még a síszezon is.
Március 8-án és 9-én egyszerre lesz elérhető a síelés és a bringázás az eplényi Síaréna Vibe Parkban; a felvonók 9-18 óráig járnak majd – közölte a Síelők.hu.
Ezzel a síterep egyszerre kedvez a már tűkön ülő bringásoknak, és a fanatikusan kitartó síelőknek.
Azért néhány egyszerű szabályt be kell tartani a tökéletes élmény érdekében, például a négyüléses liften minden második szék a bringásoké lesz, továbbá a felvonók a szokottnál lassabban közlekednek majd, hogy a kerékpárosok is ki- és beszállhassanak. A bringások kettesével szállhatnak fel a négyülésesre.
A napijegy kedvezőbb lesz a síelőknek, mert nekik is a kerékpáros jegyár lesz érvényben.
Az N1 és N2 pályák kereszteződésénél a síelők élveznek majd elsőbbséget, továbbá a szervezők kérik a bringásokat, hogy csak egy szűk sávban keresztezzék a sípályát.
Ha ez nem volna elég, a nyolcórás jegy mellé mindenki tombolát kap majd, és a „duplasportos” hétvégét március 14-15-16-án is megismétlik majd.
Márciusban Mátraszentistván
Közben remek hírek érkeztek a Mátraszentistváni Síparkból is, ahol a még mindig kitartó éjszakai fagyoknak köszönhetően úgy számolnak, hogy egész március végéig eltart majd a szezon. Eddig már 70 napon lehetett síelni a Mátrában a mostani szezonban, és közel 40 ezren éltek is a lehetőséggel – írja a Síelők.hu. Ezek a számok nőhetnek tovább még pár hétig, miközben
egy meglepetéssel is készül a Sípark: március 15-én Sítalpra magyar! mottóval nyílt amatőr síversenyt és ünnepi lecsúszást rendez.
„Óriási hótartalékkal rendelkezünk, így a napsütés számunkra, és a síelő vendégeink számára áldás, nem átok. Szeretnénk, ha minél többen élvezhetnék a napsütötte és jó minőségű sípályákat, ezért a nyitvatartásunkat egy órával korábbra hoztuk, azaz korábban nyit és korábban is zár a Sípark márciusban" – idézte a szakportál a Sípark vezetőségét.
(Forrás: Síelők.hu, fotók: Unsplash)
eplény | síszezon | mátraszentistván | bicikli | síelés | magyarország
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!