A koronavírus-járvány az utazási kedvet a vártnál kevésbé vetette vissza az idén, jövőre pedig a Covid előttinél is magasabb lehet a fogyasztók utazási hajlandósága – derül ki a Szallas Group és a Nielsen IQ közös, reprezentatív kutatásából.
A keddi közleményük szerint a megkérdezettek kilencvenkét százaléka az idén és tavaly is legalább egy alkalommal utazott, és kilencvenkilenc százalékuk tervezi ezt a járvány utáni időszakban. Míg idén a válaszadók alig ötöde utazott külföldre és belföldre egyaránt, addig jövőre ezt már több mint felük tervezi. A kutatás szerint a magyarok többsége inkább a környező országokba – Horvátország, Románia, Csehország, Lengyelország – utazna szívesen.
Ez a regionális utazási igény nemcsak Magyarországon, de a teljes kelet-közép-európai piacon egyre erősebb. A csoport stratégiájában ezért központi helyet foglal el a régiós szálláskínálat bővítése, a térségi országok turisztikai attrakcióinak összekapcsolása – mondta Papp István, a Szallas.hu magyarországi igazgatója a közleményben.
Az utazási motivációk között a nyaralás marad az elsődleges, hatvannyolc százalék válaszolta ezt, de figyelemreméltó a növekedés az egészségturisztikai célú és a kulturális körutazások szegmensében. Előbbi céllal belföldön korábban a válaszadók negyede utazott, ezt a járvány után már harmaduk tervezi.
A külföldi körutazások esetében még markánsabb az emelkedés: tizenöt százalékról huszonhét százalékra nőtt az arányuk a járvány előtti időszakhoz képest.
A belföldi úti célokat tízből kilenc válaszadó saját autóval keresi fel a pandémiától függetlenül is, a járvány hatására azonban ötvenkilenc százalékról hatvannyolc százalékra nőtt azok aránya, akik külföldre – elsősorban a környező országokba – autóval utaznak.
A kutatást a magyar Szallas.hu Zrt.-ből és a kelet-közép-európai régió további legnagyobb szállásportáljainak összeolvadásából létrejött Szallas Group négy országában – Magyarország mellett Lengyelországban, Csehországban, és Romániában – végezték, online adatfelvétellel. A több mint hatezer ember bevonásával végzett felméréshez a kérdőívet és az elemzést a Nielsen IQ globális piackutató vállalat készítette.
Néhány helyen ugyan szokatlanul meleg van az év ezen időszakához képest Európában, de a könyörtelen tempóban érkező tél már kitette az irányjelzőt. A következő napoktól vélhetően a mínuszok állnak majd nyerésre, de akik decemberben magukba szívnának még némi napfényt a nagy ünnepi leállás előtt, azoknak adunk pár tippet, hová érdemes elutazniuk, akár némi csobbanással egybekötve.
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
utazás | magyarok | tervek | pandémia | statisztika | szallas.hu
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!