Még egy ország kinyílik a hétvégén a beoltott magyaroknak

Már hétvégére tisztázódhat a szabad utazás kérdése a csehekkel.

A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külügyminiszter Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel kedden Budapesten.

Szijjártó Péter a megbeszélés után a cseh külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a fő kérdésben a két fél egyetért, a részleteket pedig hamarosan kidolgozzák.

Magyarország több országgal is kétoldalú tárgyalásokat folytat arról, hogy a beoltottak szabadon utazhassanak, ezekből eddig hat megállapodás jött létre.

Az uniós vakcinaútleveléllel kapcsolatban mindkét ország úgy nyilatkozott, hogy az nem fogja felülírni a nemzeti szabályozásokat.

Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter szerint

a beoltott állampolgárok szabad utazásáról szóló részletek már a hétvégére tisztázódnak, és semmi nem akadályozza majd a szabad utazásukat a két ország között.

Emellett kiderült az is, hogy az uniós vakcinaútlevél és a nemzeti védettségi igazolvány nem oltja majd ki egymást;

a nemzeti hatáskörben kiadott igazolvány egy "előlépés" az uniós vakcinaútlevél előtt.

A cseh külügyminiszter szerint lenne az ideális, ha az uniós vakcinaútlevelet minél hamarabb be lehetne vezetni, és azzal lehetne utazni Európában. A beoltottak utazásával kapcsolatos további kérdéseiről és a részletszabályokról pedig a Külügyminisztérium honlapján lehet tájékozódni, de mi is minden ilyen jellegű fejleményről beszámolunk.

Magyarországon a szállásfoglaláshoz már most kötelező a védettségi igazolvány, ami minden szempontból egyre fontosabb szerepet kap; Törökországba például már korlátok nélkül utazhatnak az igazolvánnyal rendelkezők, Angliában viszont még mindig tíznapos karantén vár minden magyarra.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

védettségi kártya | turizmus | vírus | külügy | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom