Még egy országgal állapodtunk meg arról, hogy bármilyen oltással utazhatunk hozzájuk

Kölcsönösen elfogadják az egymás által kiállított oltási igazolványokat.

Akik megkapták az oltást és az igazolást, teszt és karantén nélkül utazhatnak Törökországba május tizenegyedikétől, Magyarország és Törökország ugyanis megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat keddtől – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

Szijjártó Péter azt mondta, ez azt jelenti, hogy

azok a török és magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást és az erről szóló igazolást, teszt és karantén nélkül utazhatnak a két országba.

Törökországban április végén egy minden korábbinál szigorúbb, úgynevezett teljes lezárás lépett életbe május 17-ig annak érdekében, hogy az ország a járvány mutatóit jelentősen mérsékelve indulhasson neki a nyári turisztikai szezonnak. Törökország két hete éjszakai kijárási korlátozást vezetett be, este 19 óra és reggel 5 óra között volt lakhelyelhagyás tilalom, de ez az intézkedés nem bizonyult elégségesnek.

A törököknek otthon kell maradniuk, egyedül egészségügyi ellátás, valamint az alapvető élelmiszerek vásárlása céljából hagyhatják el lakhelyüket. Ez alól kivételt képeznek az egészségügyben, az élelmiszeriparban és a nélkülözhetetlen feldolgozóiparban dolgozók.

Abban az időszakban, amikor Európa már az újranyitás szakaszába lép, le kell vinnünk a napi esetszámot ötezer alá, ellenkező esetben súlyos károkat szenvedünk a gazdaság, a turizmus, a kereskedelem és az oktatás területén egyaránt

– nyilatkozta a döntést követően Erdogan.

Az intézkedéscsomag egész pontosan április 29-én este 19 órától május 17-én reggel 5 óráig van érvényben, tehát az iszlám böjti hónap, a ramadán végét követő első hétfő reggelig. Fontos tudni, hogy a turistákra nem vonatkoznak a korlátozások.

Mindeközben ma Szlovénia is újranyitott és az is kiderült, hogyan készül Bécs a május 19-i nagy újranyitásra.

(Fotók: Unsplash)

oltás | törökország | nagy sztori | védettség | török | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom