Hétfőn nyitnak az éttermek belső helyiségei Szlovéniában, egy feltétellel

Szlovéniában hétfőtől az egész ország területén kinyithatnak a vendéglátóhelyek belső helyiségei – közölte a helyi sajtó szombaton a kormány legújabb rendeletére hivatkozva.

A nyitás feltétele, hogy az alkalmazottak és a vendégek átestek a koronavírus-fertőzésen, vagy felvették valamelyik oltást, és ezt igazolni is tudják, illetve rendelkeznek PCR- vagy antigéngyorsteszttel.

Kinyithatnak a szállodák is,

a hatvanszobásnál nagyobb hotelek a kapacitásaik több mint a felét, míg az ennél kisebbek legfeljebb a felét kínálhatják fel.

A szlovén sajtó arról írt, hogy az idegenfogalom nyitása mellett leginkább Zdravko Počivalšek gazdasági miniszter állt ki, mert a szektor részéről egyre nagyobb a nyomás a kormányra.

Ez a gazdasági ágazat szenvedte el a hosszan tartó lezárások miatt a legnagyobb károkat, és a fennmaradásért küzd.

Közeli szomszédaink közül a csehek sürgetik az oltási igazolványt a turizmus fellendítéséért, Montenegró pedig teljes koronavírus-ellátással próbálja csábítani a turistákat.

(Forrás: MTI)

oltási kártya | szlovénia | gyorsteszt | teszt | vírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom