Olyan luxusüdülő épül Vegasban, amely totálisan szembe megy a megszokásokkal

Nem egy tipikus Sin City-rejtekhelynek ígérkezik a Majestic, ráadásul rizikós játékba kezd azzal, hogy nem ad lehetőséget a vendégeknek a kockáztatásra.

A Majestic Las Vegas 2024-ben nyílik, és két szokatlan szabályt alkalmaz majd:

tilos lesz a dohányzás és a szerencsejáték.

"Más típusú helyet akartunk. Olyat, amire Las Vegasnak valóban szüksége van – nyilatkozta a projekt felelőse, Lorenzo Doumani. – Bár nem lehet hallani a játékgépek csengését vagy az asztalnál ülő játékosok örömét, a Majesticnek bőven lesznek Vegasra jellemző jegyei, gondolok itt az étkezési, a szállodai és a wellnesslehetőségekre" – magyarázza a megálmodó.

A kortárs jegyekkel megrajzolt, 189 méter magas épület a vegasi brandekkel régóta együtt dolgozó Paul Steelman tervei alapján készül egy 850 millió dolláros beruházás keretében. Az építkezés júliusban indul.

A komplexumban helyet kap többek között egy hétszázhúsz lakosztállyal rendelkező ötcsillagos szálloda, hat étterem, és egy európai hangulatú tér táncoló szökőkutakkal. Négy emeletet foglal el a hatezer-ötszáz négyzetméteren elterülő wellnessközpont, az 51. és a 60. emelet között pedig padlótól a mennyezetig érő ablakokkal felszerelt luxuslakásokat lehet megvásárolni – utóbbiak kiindulási ára tízmillió dollár.

"Épp itt volt az ideje annak, hogy Las Vegas azoknak is megadja a luxusélményt, akik nem azért jönnek a városba, hogy szerencsejátékokat játszanak, hanem inkább valami másra vágynak" – mondta Doumani. Legyen szó pihenésről, elvonulásról, üzleti megbeszélésről vagy rendezvényekről, a Majestic Las Vegas csomagjában mindenki megtalálja a megfelelőt.

Az utóbbi időben jelentős változás tapasztalható Vegasban: a Park MGM és a NoMad Las Vegas nemdohányzó szállodaként nyitott meg szeptemberben, a Strip pedig az első, kizárólag felnőtteknek szóló üdülőhelyként íratta fel magát a térképre.

Vegasi miliő

Bár Las Vegas csordultig van szállodákkal, mégsem a hotelek miatt utazunk a nevadai kaszinóvárosba. A kultikus Venetian viszont kivétel lehet. Kívülről csak egy rikító vegasi miliőbe tökéletesen illeszkedő, már messziről ragyogó, sokadik sokemeletes kaszinóhotelnek tűnik, a Palms Casino Resort azonban jóval több egy hagyományos vegasi szállodánál. Las Vegasban kapható a világ legdrágább hamburgere, amely a bor miatt kerül ilyen sokba.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Unsplash, Travel and Leisure, Majestic Las Vegas)

luxus | üdülú | majestic | sin city | nem dohányzó | nincs

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mutatjuk mit csinálj Horvátországban, ha elered az eső!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom