Olcsóbban utazhatunk az idén a MÁV-val ezekre az eseményekre

Először most szombaton lehet igénybe venni a kedvezményt.

2023 forintért utazhatunk a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat kiemelt eseményeire, először a január 21-i megnyitóra.

A kedvezményes jegy, amely a GYSEV járatain is felhasználható, oda-vissza utazásra érvényes az ország bármely pontjáról másodosztályon, azonban feláras vonaton a szükséges díjat ki kell fizetni. A jegyeket online és személyesen is megválthatjuk, de az önkiszolgáló csatornákra érvényes öt-, illetve tízszázalékos árengedmény az EKF-jegyre nem vonatkozik.

A kedvezményes jegyet odautazásra a rendezvény előtti napon, majd annak napján (napjain), míg hazautazásra az esemény napján (napjain), valamint az azt követő napon lehet igénybe venni,

és legkorábban 60 nappal a tervezett utazás előtt lehet megvásárolni.

A MÁV-START és a Volánbusz a szombati megnyitó után éjszakai mentesítő járatokat is indít: a vasúttársaság plusz Flirt egységeket állít be Veszprémből Székesfehérváron keresztül Budapestre, a környező településekre, többek között Ajka, Pápa, Zirc, Balatonfüred, Siófok, Székesfehérvár, Tapolca és Balatonalmádi felé pedig a Volánbusz biztosít többletjáratokat.

A veszprémi busztársaság, a V-Busz Zrt. helyi járatain a megnyitóra látogatók szombaton egész nap díjmentesen utazhatnak, a 22.32-kor Budapestre induló mentesítő vonathoz pedig a városközpontból közvetlen kiegészítő járatok is indulnak.

A menetrend szerinti járatok Budapest és Székesfehérvár felől Veszprémbe óránként közlekednek Göcsej és Bakony InterCity-ként, míg Szombathelyről a Bakony IC-vel, Zalaegerszegről a Göcsej IC-vel kétóránként lehet eljutni Veszprémbe.

A megnyitó után a következő kiemelt esemény az áprilisi Blues Fesztivál lesz.

És mint nemrég megtudtuk, idén nemcsak gazdaságos, de trendi is lesz vonattal utazni.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

 

Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa | vonat | máv | kedvezmény

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom