Ez lesz 2023 legnagyobb utazási trendje a Pinterest szerint

Nem vagyunk teljesen meglepve.

2022 a vége felé jár, 2023-ra pedig izgatottan és jövőbeli utazásainkra való felkészüléssel tekintünk. A Pinterest nemrégiben megosztotta legfrisseb statisztikáját, amiben összefoglalja azokat a trendeket, amik szerintük uralni fogják a jövő évet.

A jelentés több hónapnyi adatot, elemzést és értékelést tükröz és olyan átfogó képet rajzol ki a globális trendekről, amely sehol máshol nem érthető el. A Pinterest jóslatai ráadásul általában be is jönnek,

harmadik egymást követő évben tíz prognózisából nyolc beigazolódott

a lakberendezési trendektől, a születésnapi partik tematikájáig.

A Pinterest szerint 2023-ban a középpontban a vasúti utazás és a fenntarthatóság áll majd. A feltételezések szerint a vonatutak aranykora kezdődhet el a festői panorámáknak és az alacsonyabb károsanyag-kibosátásnak köszönhetően.

A Z-genenráció és az ezredforduló környékén születettek körében kifejezetten népszerű lesz ez az időtlen közlekedési mód,

az Európát átszelő, kedvező árú vonatjegyek még felkapottabbá tehetik.

Azok, akik elsődleges közlekedési módjuknak a vonatot választják, büszkék döntésükre, az egyes országok és vasúttársaságok pedig reagálnak a növekvő igényekre és új vonatútvonalakat alakítanak ki, hálókocsikat újítanak fel, néhány utazást pedig ingyenessé is tesznek.

A Roadster több alkalommal beszámolt arról, hogy a közeljövőben milyen varázslatos vonatutak várhatnak ránk. Ebben a cikkünkben az új olasz Orient expresszről meséltünk, itt arról írtunk, hogy 1720 kilométeren keresztül kanyarog és csodaszép végállomásra vezet Európa leghosszabb vonatútja. Itt pedig azt áruljuk el, hogy miért éri meg a fiataloknak Németországba és Franciaországba vonatozniuk.

(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty)

hálókocsis vonat | utazás | vonatút | orient express | vonat

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom