Tenger alatti hőforrásokhoz köthető – többek között kagylók, rákok, tengeri sünök és más sós vízi őslények alkotta – ökoszisztémát azonosítottak a Mecsek mintegy 132 millió éves rétegeiben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az Oslói Egyetem kutatói.
Bujtor László, a PTE Földrajzi és Földtudományi Intézetének egyetemi docense, a felfedezésről a Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője szerint
korábban csak az Antarktiszon és a Tirrén-tenger mélyén leltek fel a Mecsekben megfigyelthez hasonló életközösségeket.
A kutató szerint az új felfedezés szenzációsnak számít, mert a Mecsekben talált őslények a maradványok alapján a másutt vizsgált egyedeknél nagyobbakra nőttek a kedvező környezeti hatásoknak köszönhetően. Mindez olyan, mintha valahol az érintetlen őserdőben ma olyan emberi populációt találnánk, amelynek tagjai 2,2–2,5 méter átlagmagasságúak lennének – érzékeltette a felfedezés jelentőségét Bujtor László.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology; kiemelt kép: Fürstenhoffer József)
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!