Imaszoba, meditációs fülke, csendes szoba – bárhogy nevezzük, az elmélyülésre, a mentális egészség karbantartására alkalmas helyiségek gombamód szaporodnak.
A Covid, a távmunka/hibrid munka elterjedése, illetve a gazdasági válság óta a cégek alaposan megvizsgálják, hány négyzetméteres irodára van szükségük, azaz hogyan csökkenthetik a költségeiket. Ugyanakkor nem kizárólag a csökkenés van, de megjelentek új funkciók is a munkahelyeken és hotelekben is – ilyenek a rohamosan terjedő imaszobák.
Ennek a jelenségnek is voltak előzményei: a biofil építészet, a sok növény, a természetes fény, a teraszok–zöld tetők–kertek, a levegőminőséget szabályozó eszközök évek óta terjednek az egészségtudatos építészet jegyében, és közben, ha nem is szobaként, de önálló épületként felekezetfüggetlen templomok is készültek világszerte. Erre a folyamatra csak ráerősített a Covid nyomában fellépő bizonytalanság.
Talán az Öböl-államok globális szereplővé válása is segített, elég arra gondolni, hogy a katari focivébén a világ minden sarkából érkező szurkolók láthattak testközelből stadionba telepített imaszobákat. Mindenesetre a lelki és fizikai egészség egyre fontosabbá válik, a multikulturális közeg, a sokszínűség is még hangsúlyosabb szerepet kap, így érthető, hogy az egy időben divatos játékszobákat vagy hobbitermeket kezdik leváltani a meditációs fülkék.
Az új trend igazi kiindulópontja persze Amerika – írta a Realista –, és az egyik előzménye az Amerikai Pszichológiai Társaság 2022-es felmérése, amelyben a dolgozók 39 százaléka arról számolt be: a munkahelyi környezete negatív hatással van a mentális egészségére. A Steelcase irodabútor-gyártó nemrégiben készült tanulmányában a megkérdezettek több mint 90 százaléka mondta azt, hogy egy nyugodt helyre van szüksége a feltöltődéshez.
Ez lehet a meditáció, a relaxáció, az ima vagy éppen nők esetében a szoptatás tere.
Ezeket az igényeket ma már sokszor eleve figyelembe veszik a tervezéskor, praktikus okokból pedig jellemzően felekezetfüggetlen imaszobákat alakítanak ki – nevezhetjük egyszerűen akár csendes szobának is őket. Lehetnek csupán kis fülkék, de akár mosdókat is beépíthetnek a muszlimok számára.
Nemrég az Amazon minnesotai logisztikai üzemében alakítottak ki több ilyen helyiséget, tekintettel az ott dolgozó számos szomáliai muszlimra. A miami Open Seed startup pedig előgyártott, az irodahelyiségekbe beépíthető, és akár aroma- és fényterápiára is alkalmas meditációs „mobil kuckót” tervezett – és ezekből már olyan óriáscégek is vettek, mint a Deloitte vagy a Morgan Stanley.
Ilyen imaszobák irodákban, hotelekben és konferenciaközpontokban is találhatóak, de a kis helyigényt és a téma fontosságát tekintve csak még szélesebb körű alkalmazása várható – lásd az említett stadionok esetét. Jó indikátor a „hazai iparág” hozzáállása: a világ egyik legnagyobb ingatlanpiaci vállalata, az Urban Land Institute (ULI), az éves konferenciáin már rendszeresen kialakít ima- és meditációs termet.
Bárminek is hívjuk, ezek a speciális helyiségek másképp működhetnek különböző kultúrákban, ugyanakkor jellemző tendencia, hogy Dubajtól az Egyesült Államokon át Európáig számos helyen külön szabályozzák a kérdést vagy ajánlásokat fogalmaznak meg. Arra pedig kevés esélyt látunk, hogy a közeljövőben az imaszobák terjedése lassabb ütemre váltana.
...hacsak nem történik több olyan eset, mint Hollandiában, közelebbről a Maastrichti Egyetemen, ahol a meditációs kabin nem éppen a lelki feltöltődést szolgálta.
(Forrás: Realista, fotók: Unsplash, illusztráció)
campus | meditációs szoba | imaszoba | hotel | iroda
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!