Ollolai és Sambuca olyan olasz falvacskák, ahol megcsappant lakosok száma. A lakatlan, jócskán lepusztult, megrongálódott házak miatt kampányt szerveztek, melynek keretein belül új lakóközösség népesítheti be a falvakat, felújítva a sokat látott házakat. Sokan szkeptikusak az üggyel kapcsolatban, de az olaszok azon vannak, hogy eloszlassák a vásárlók kételyeit: Zungoli és Mussomeli saját weblapokkal teszi komfortosabbá és kevésbé rizikóssá a vásárlást.
Paolo Caruso, Zungoli pogármestere a CNN-nek elmondta, hogy fiatal önkénteseket toboroz épp, akik segítenek majd a benépesítésben, és körbevezetik a potenciális vásárlókat, sőt, közeli megbízható építőipari cégeket is ajánlanak, felveszik velük a kapcsolatot, ha van rá igény.
A szóban forgó kisváros Itália nyugati partvidékén, Nápolyhoz egész közel fekszik, és 2015-ben a legmegkapóbb olasz kisvárosok közé jegyezték fel.
Farmházak, sőt egész kastélyok is Zungoli részét képezik, mivel mindössze ezer lakossal az elnéptelenedés felé menetelnek. Egy előző cikkünkben már meséltünk pár új tulajdonos tapasztalatairól.
A weblapon már lehet szörfözni a házak között, mivel kívülről lefotózták azokat, viszont nyilvánvaló, hogy az ötven-száz négyzetméteres ingatlanok mindegyike teljes felújítást igényel. Vagyis inkább úgy számoljunk velük, hogy rengeteg időt, pénzt és energiát kell beléjük fektetni ahhoz, hogy élhetővé váljanak. Első lépésként például mindenképp a helyszínre kell utazni, hogy hivatalossá tegyük az adás-vételt.
Ez az egyeurós befektetés felelősséggel jár: kétezer eurós foglalót kell fizetni, ami azt biztosítja, hogy komolyan gondoljuk a projektet, és három éven belül el is kell készülnie a háznak.
A renoválás előtt pedig jóvá kell hagyatni a terveket, hogy a városka megőrizhesse a jellegét, és ne alakuljon ki eszétikai káosz. Fontos, hogy nem feltétlenül kell saját otthonként gondolni a felújítandó házra: akár vendéglátásra, üzleti célokra is használhatjuk majd.
A szintén lakókat és vásárlókat toborzó szicíliai Mussomeli sem bízza a véletlenre, többnyelvű ingatlanos csapatot szerződtet, hogy flottul menjenek a vásárlások, emellett pedig ők is elkészítettek egy honlapot, ahol tallózhatunk a házak között.
Mussomeliben szintén három éven belül kell elkészülnie a felújításnak, a biztosítéknak szánt depozit viszont ötezer eurós – azért az emelt ár, mert sokkal jobb állapotban vannak ezek a szicíliai házak, kevesebb ráfordítással válhatnak majd takaros otthonná.
Lonc és eukaliptusz terem a környéken, a mesés illatok garantáltak, az új élet pedig csak azon múlik, ilyen gyorsan csapunk le az ingatlanra.
Ez is érdekelhet:
(A képek illusztrációk, forrás: Unsplash)
olaszország | itália | zungoli | szicília | 1 eurós házak | nagy sztori
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!