Hetvennyolc éves korában elhunyt Patrick Demarchelier francia divatfotós, aki Diana hercegné személyes fotósaként és híres portréinak készítőjeként vált ismertté.
A halálhírt a művész hivatalos Instagram-oldalán jelentették be. Felesége Mia, három fia és három unokája gyászolja.
Demarchelier Le Havre csendes kikötővárosában született 1943-ban, majd húsz évesen Párizsba költözött, ahol a híres svájci divatfotóstól, Hans Feurertől és az utcai fényképezés úttörőjétől, Henri Cartier-Bresson-tól tanult, de lényegében mindig autodidaktaként határozta meg magát.
1975-ben New Yorkba költözött, és az Egyesült Államokban az iparág egyik legkeresettebb neve lett. Különböző ismert divat- és életmódmagazinoknak készített fotókat a huszadik század végének legismertebb modelljeiről, többek között Naomi Campbellről, Cindy Crawfordról és Christy Turlingtonról, hogy csak néhányat említsünk – ezzel járulva hozzá a korszak szupermodell-esztétikájának megalapozásához.
Emellett szinte minden nagyobb divatháznak készített kampányokat, de meghitt portréinak híre túljutott a divat berkein. Demarchelier hat évtizedes karrierje során szórakoztatóipari, sőt, még politikai szereplőkkel is dolgozott, például
ő fotózta le Hillary Clintont a Time magazin címlapjára, és az ő nevéhez fűződik Madonna 1994-es, Bedtime Stories című albumának borítója is.
Történelmet írt azzal is, hogy 1989-ben Diana hercegnő személyes fotósa lett – nem britként először. A hercegnéről készült, legismertebb fotókat köszönhetjük neki, mint
a híres fekete-fehér fényképet, amelyen Diana fehér ruhában és tiarában látható,
valamint a Vogue és a Harper's Bazaar borítóit, amelyek divatikonná tették.
Demarchelier hírnevét ugyanakkor később szexuális zaklatással kapcsolatos vádak homályosították el: 2018-ban a Boston Globe nevű újság oknyomozó cikke arról számolt be, hogy több modell és egy korábbi asszisztense is névtelenül vádolta. A fotós visszautasította a vádakat, és azt mondta a lapnak, hogy "az emberek hazudnak és különböző történeteket mesélnek". Mint hozzátette, "soha, soha, soha" nem ért hozzá egyetlen modellhez sem kifogásolható módon.
Itt megnézheted a világ legjobb mobilos képeit, itt pedig három magyar fotóst mutatunk, akinek a képeibe fülig beleszerettünk.
(Forrás: CNN, képek: Getty Images)
Patrick Demarchelier | halál | divatfotózás | fotó | divatfotó | halálhír
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!