Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón ismertette, hogy március 15-ig biztosan maradnak az érvényben lévő korlátozások.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy 2020. november 11. óta változatlan formában vannak érvényben a szigorítások, majd arra figyelmeztetett, hogy a szakértők szerint megérkezett a harmadik hullám, vagyis várhatóan a következő hetekben felgyorsulhat a fertőzés terjedése.
Nem mellékesen egyre inkább úgy tűnik, hogy az oltottság nagy előnyt fog élvezni, ha a jövőben utazni akarunk: Lengyelország például most engedélyezte az oltással rendelkező személyek belépését, Románia pedig már januárban, míg Grúzia február közepén tette meg ugyanezt. Szlovákia eközben durván szigorított a belépés szabályain, míg a Vatikán kötelezővé tette állampolgárai számára a vakcinát.
(Fotók: Pixabay, Unsplash)
itthon | magyarország | koronavírus | korlátozások | lezárásIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!