Megindokoljuk, milyen érvek is szólhatnak az infrapanel használata mellett

Ez a bejegyzés segít eloszlatni bármiféle kételyt vagy téves feltételezést az infrapanelek kapcsán. Merthogy rengeteg érvet tudunk felsorakoztatni annak az alátámasztására, miszerint a korszerű infrapanelek alkalmazása gyakorlati értelemben számos előnnyel kecsegtet. Nézzük is meg ezeket az előnyöket egyenként.

Amit kapásból fel lehet hozni érvként az infrapanel használata mellett

Az infrafűtés, illetve az infrapanel kapcsán ugyebár fontos tudni, hogy a levegő helyett közvetlenül a tárgyakat fűti. Ebből pedig mondhatni egyenesen következik, hogy kiemelkedő gyorsasággal képes átmelegíteni az épület szerkezetét.

Ráadásul mindez úgy valósul meg a gyakorlatban, hogy bármiféle hőveszteségről nem is beszélhetünk. Vagyis az elektromos áram felhasználásával működő infrapanel meglepően sokszor bizonyul költséghatékonyabb megoldásnak a hagyományos fűtési módokkal összevetve.

Úgyhogy ennélfogva nem is nagyon lehet azon csodálkozni, hogy az infrapanel alkalmazása mellett egyre többen és többen teszik le a voksukat.

További fontos hozzáadott érték, amit az infrapanel biztosíthat a számunkra

Akit érint a különféle allergia a légúton történő ingerek hatására, az pontosan tisztában van a fűtési szezonnal együtt érkező kellemetlenségekkel. Merthogy a hagyományos fűtés ugyebár a levegőt melegíti fel, aminek a hatására a poratkák és azok ürülékei nagyobb koncentrátumban kezdenek el szállni a helyiség légterében.

Pontosan ezt lehet hatékonyan kiküszöbölni az infrapanelek alkalmazásán keresztül, mivelhogy ezek a fűtőtestek a levegő helyett a környező testeket fűtik fel. Szintén eredményesen hidalható át az infrafűtés segítségével a száraz levegő nemkívánatos előfordulása.

Vagyis akkor sem fog romlani a komfortérzetünk, amikor az alacsonyabb hőmérsékletű kültéri levegő miatt intenzívebben szükséges fűteni. Ezzel párhuzamosan pedig szinte adja magát az infrapanelek mellett szóló következő érv, miszerint jóval kevesebb szellőztetést tesz indokolttá.

Ha pedig nem kell annyit szellőztetni, akkor a hőveszteség is alacsonyabb lesz, ergo rengeteg energiát meg tudunk így takarítani.

Akadnak még további érveink is az infrapanel használata mellett

A hagyományos értelemben vett fűtési módok beszerelése és üzembe helyezése kész tortúra, nem beszélve az anyagi vonzatukról. Az infrapanel viszont elektromos árammal működik. Ennek köszönhetően töredék áron beszerelhető, nem okozva felfordulást az otthonban.

Ha ez nem volna elég, akkor ráadásul még helyet is alig foglal akár a szobákban, a nappaliban vagy a fürdőszobában. Nem beszélve arról, hogy a korszerű infrapanelek esztétikai szempontból is rendkívül tetszetős látványt nyújtanak, köszönhetően a modern megoldások alkalmazásának.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Így választhatjuk ki autónkhoz a megfelelő tükröt

Hogyan védhetjük meg a bútorokat a porosodástól?

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Öt dolog, amiért ideális útitárs a Redmi új telefonja
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom