Megnyílt Szenes István életműkiállítása a Pesti Vigadóban

Megnyílt Szenes István életműkiállítása a Pesti Vigadóban.

A Képzelet és valóság című tárlaton a belsőépítész, építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjának, tagozatvezetőjének az elmúlt négy évtizedben készült munkásságát mutatja be az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata.

 A Magyar Művészeti Akadémia

Szenes Istvánt munkáiért, többek között a veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójáért 1989-ben Ybl-Miklós díjjal, a budapesti Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékhely belsőépítészeti munkájáért 2005-ben Pro Architektúra díjjal, 2014-ben pedig Érdemes művész címmel ismerték el.

„Szenes István alkotóművészetét leginkább a harmónia szóval lehet jellemezni”

– fogalmazott Vashegyi György, az MMA elnöke a kiállítás megnyitóján. Mint megjegyezte, a belsőépítész nem görcsös, nem erőltetett, hanem könnyed, íves, finom és lágy mozgásokat, megoldásokat keres.

Szenes István

„Művészetére jellemző a jó ízlés. Ezek már az alkotás legelső fázisában, a vázlatain is megragadhatóak. Ezt követően, a már kész épületek tömbjében egyfajta Szenes-design fedezhető fel” – tette hozzá.
Szenes István nevéhez köthető többek között a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház 1993-as és 2002-es, a Budapesti Természettudományi Múzeum 2006-os belsőépítészeti rekonstrukciója; valamint az Eiffel Műhelyház Zenetermének 2020-as belsőépítészeti kialakítása.

A Képzelet és valóság című tárlat augusztus 22-ig látogatható. Július 8-án kurátori tárlatvezetést tart Láng Judit belsőépítész.

Ez is érdekelhet:

Kaffka Margit és Lesznai Anna lesz a Várkert Irodalom következő estjének középpontjában

A felolvasószínházban az írók, költők saját szövegei, levelei elevenednek meg.

tárlatmegnyitó | MMA | építészet | budapest | Magyar Művészeti Akadémia | belsőépítészet

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom