„Megtanultam megélni a sikert” – Interjú Lukács Viola kurátorral

Folyamatosan utazik és járja a világot, mindig ott van, ahol a kortárs kultúra összpontosul. Lukács Viola olyan kurátori és kultúraszervezői munkát végez, amely mindig kollaborációkra épül. Így egy-egy projekt idejére egy közösen gondolkodó csapatot hoz össze a képzőművészet különböző szereplőiből. Szakmai partnerei között találjuk a Sotheby’s Aukciósházat, a Venet Foundationt, a New York-i Postmasters és Bitforms galériákat, következő kiállításait pedig Washington D.C.-ben és Pekingben rendezi. Életútjáról, mindennapjairól, a New York-i és európai tapasztalatairól, valamint kurátori szemléletéről is beszélgettünk vele.

Szerző: Molnár Zsuzsanna

Ha jól sejtem, szerencsés vagyok, hogy személyesen beszélgethetek veled Budapesten: a bázisod Berlin, de hosszabb időt töltöttél New Yorkban és Zürichben, és ha csak teheted, odautazol, ahol a világ képzőművészeti élete összpontosul. Miként határozza meg a karrierutad a helyszínek sokszínűségét?

Nem véletlen, hogy a budapesti Art Factoryban találkozunk, hiszen Banovich Tamással itt rendeztük meg azt az egész nyáron látogatható kiállítást, amely a digitális művészet nemzetközi sztárjai mellett Kitzinger Gábor, Komoróczky Tamás és Szász Sándor valóságelterelő digitális alkotásait is bemutatja.

Ami a helyszínek sokszínűségét illeti, édesanyám viharlánynak hív, mert egyik héten egy hongkongi konferenciáról jelentkezem be, máskor pedig a Velencei Biennálén szervezem a következő projektem bemutatóját. Az életformám két tényezőre vezethető vissza. Egyrészt a művészeti világ globalitása miatt utazom sokat, hiszen évtizedekig New York, London, Párizs, Berlin és Hongkong tengelyén zajlottak a képzőművészeti élet fontos eseményei, de mára egyre több figyelem irányul az egykori perifériákra is. Másrészt a digitális művészet áll érdeklődésem középpontjában, mely terén nem lehet nemzeti vagy geográfiai alapon gondolkodni, így mindig ott vagyok, ahol a jelentős események zajlanak.

A személyes történetem is befolyásolja, hogy világpolgár lettem. Erdélyben születtem, ötéves koromig egy százhúsz lelkes faluban éltünk, ahol akkoriban még betonút sem volt. Ez az életszakasz nagyon kedves számomra. A rendszerváltás után Magyarországra, Veszprémbe költöztünk. Felsőfokú tanulmányaimat Budapesten kezdtem meg, ahol közgazdaságtant és képzőművészet-elméletet tanultam. A mesterképzést Svájcban végeztem, majd New Yorkba költöztem. Egyszerre voltam otthon mindenhol és sehol. Ez a tapasztalat sokat segít abban, hogy bárhová be tudok illeszkedni, és mindenhol megtalálom azt a közeget, amiben fejlődhetek.

A legnagyobb természetességgel meséled, hogy tanultál Svájcban, majd New Yorkban töltöttél néhány évet. Ez nem minden itthon végzett kurátor számára ilyen egyértelmű, sokan a hazai közegben keresik a szakmai érvényesülés módját. Téged mi mozgat, hogy nemcsak Európán belül, hanem a tengerentúlon is keresed a lehetőségeket?

Egyszerűen csak a lehető legközelebbről akarom megtapasztalni a kortárskultúra-termelést, és személyesen szeretnék részt venni benne. A modern és kortárs kultúra legdirektebb forrásai érdekelnek, azok a közegek, városok, szubkultúrák, ahol kialakult vagy éppen történik mindez, hogy aztán azt a saját szubjektumomon átszűrve, a magam kritikai ítélete szerint értékeljem. Az elmélet és az elbeszélés helyett a direkt tapasztalatra törekszem.

Amikor 2012-ben New Yorkban jártam egy kutatói ösztöndíjnak köszönhetően, rögtön tudtam, hogy ott akarok élni. Elkezdtem keresni a lehetőségeket, és a mesterképzés után elnyertem egy támogatást az New York-i Egyetemre. Mindez persze csak eszköz volt a valódi források felkutatására: el akartam menni a New Schoolba, ahol Hannah Arendt is tanított, és szerettem volna elmerülni az East Village speakeasy bárjaiban, ahol a counterculture kritikai és popirányzatai a hatvanas években kibontakoztak. Aztán ott volt a kilencvenes évek dekadens generációja, Justin Pierce, Chloë Sevigny, tehát a Kids játszótere.

Ez a kíváncsiság elég volt ahhoz, hogy olyan arcokkal lógjak együtt, akik mára a New York-i kulturális élet meghatározó alakjaivá váltak, mint például az extended reality művészet grannyje, Claudia Hart, vagy a posztpunk csajbanda, a Cumgirl8. Ez egy nagyon intenzív és izgalmas időszak volt az életemben, igazán élveztem. Egy bizonyos ponton azonban világossá vált, hogy én túlontúl európainak érzem magam, így visszaköltöztem, és Berlin lett az otthonom.

Miben ragadható meg az európaiságod?

Ez egy lelkület, szemlélet, életmód – megkockáztatom, érzékenység. New Yorkban sokkal gyorsabb az élet az Európában megszokottnál. Nagyon sokat kell dolgozni a minőségi élet megteremtéséhez, gondolok az egészséges táplálkozás, mozgás és a kultúra hozzáférhetőségére. Saját megélésem szerint New York többet vesz el, mint ad. 

A külföldi projektek mellett számos magyarországi kiállítás is kötődik a nevedhez. Legutóbb a Budapest Art Factoryban, ezt megelőzően pedig a Kollabban rendeztél kiállítást, de néhány éve a Klára és a Nap című tárlatnak voltál kurátora Szentbékkállán, idén nyáron pedig az Inota Fesztiválra viszel egy rendhagyó technokiállítást. A legtöbb munkádban, így az említett projektekben is a digitális művészetre fókuszálsz. Mi ragadott meg a művészet ezen területén?

A pályám elején a konceptuális és a neoavantgárd művészettel foglalkoztam. Az az esztétikai léptékváltás érdekelt, amikor a tárgyalapú művészetről átkerült a hangsúly a koncepcióra, az ideára. Az is foglalkoztatott, hogy ezeket az absztrakt tendenciákat miként lehet vizuális eszközökkel megragadni. Hadd hozzak erre egy konkrét példát a praxisomból! 2015-ben rendeztem az első Bernar Venet-kiállítást és köztéri szoborprojektet. Nagy kihívás volt a több tonnás szobrok felállítását egymagam instruálni. A felelősséggel meg tudtam birkózni, a siker megélését azonban meg kellett tanulnom – ez csak évekkel később sikerült. A művésszel azóta is együtt dolgozom, jelenleg egy generatív művészeti kollekción, amelyet novemberben árvereznek a Sotheby's New York-i központjában és az interneten. A Venet Event projekt azzal foglalkozik, hogy miként tudjuk a szobrászat médiumát kiterjeszteni a digitális térbe, kvázi dematerializálni. Pont úgy, ahogy a konceptuális és a performatív művészet tette az 1960-as években.

Mesélj egy kicsit részletesebben arról, akár konkrét példa kapcsán, hogy miként képzeljük el a szakterületedet!

Megbabonáz a művészet misztériuma. Az a dolgom, hogy hidakat építsek alkotók, technológiák és közösségek között. A hidakon később nélkülem is áramlanak transzformatív történetek. 2013-ban szerveztem az első olyan kiállítást, amely a digitalizáció témakörét boncolgatta. Eszközül a játékot, az emberi tanulás, kreativitás és közösségalkotás egyik legősibb formáját választottam. Nagyon fontos számomra, hogy a kiállítások szervezése során mindig létrehozzak egy olyan asszociatív teret, ahová meghívhatom a művészeket, és bevonhatom őket a projekt megalkotásába. Ilyen volt a 2021-es, AI-fókuszú kiállításon Kazuo Ishiguro könyve, a 2023-as, Binálé nevű digitális művészeti biennálén pedig a Queering Democracy hívószó, amire öt kontinens hetvenkét művésze reflektált.

Szeptemberben, alig több mint tíz évvel az első olyan kiállításomat követően, melyet a digitalizáció inspirált, a svájci székhelyű 0xCollection első tengerentúli gyűjteménykiállítását rendezem a Kennedy Centerben. A módszerek hasonlóak, a munkám politikai viszonyrendszere azonban változott. Rájöttem, hogy a művészet nem attól válik politikussá, hogy azt mondja magáról, hanem hogy hol, mikor és miként nyilvánul meg. A művészet kommunikáció. Anélkül van funkciója, hogy eszközzé válna.

Adtál egy kis betekintést az életformádba. Miként hatott a mindennapjaidra, hogy ilyen sok helyen éltél az elmúlt években, hogy különböző kultúrákat ismerhettél, tapasztalhattál meg? Van olyan szokásod, amit a sokszínűségnek köszönhetően illesztettél be a napjaidba?

Az énidő szent és sérthetetlen számomra. A reggeleimet lassan indítom, az ébredés és a felkelés között mindig hagyok időt arra, hogy az ágyban fogyaszthassam el a teámat, és ráhangolódjak a napra. Először sportolok, és csak ezután ülök neki a munkának. Az adott nap feladatait már előző este átgondolom és megtervezem. Először az e-mailjeimet futom át, megpróbálok mindenre minél gyorsabban válaszolni, majd jöhetnek a meetingek.

Délután a kreativitásé a főszerep, különböző projekteken dolgozom; kutatok, írok, stratégiát gyártok. Izgalmassá és változatossá teszi a mindennapjaimat, hogy olykor New York-i művészekkel működöm együtt, máskor pedig ázsiai projekten dolgozom, ezért figyelembe kell vennem a különböző időzónákban élő csapattagok ritmusát is. Ilyenkor reggel kapom meg az anyagokat, melyeket egyből feldolgozok, mert a többiek számára ekkor már lassan véget ér a munkaidő.

Minden nap egy új lehetőség, és minden helyzetben a legjobbat kell nyújtanom, hiszen sosem tudhatom, mi járul hozzá a későbbi sikerekhez. Viszont a pihenésre is időt kell szánni, ami számomra általában az úszást és az alvást jelenti. Mivel azzal foglalkozom, ami igazán érdekel, nincs különösebb hobbim. Talán a technokultúrát tudom még a kikapcsolódáshoz sorolni, bár ez is szerves része a művészeti tevékenységemnek. Sok művész munkájának, így a kiállításoknak is eleme a parti mint médium. Úgy szeretek projekteket szervezni, ahogy egy technóparti is működik: kollaborációban, közösen jutunk el egy másik szintre. Ez egy igazán felszabadító lelkiállapot.

(Szerző: Molnár Zsuzsanna, Fotók: Gaál Dániel, Ruhák: Alma Vetlényi)

A cikk eredetileg a W by Roadster első nyomtatott számában jelent meg. 

interjú | new york | kurátor | lukács viola

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a W By Roadster magazint!

Inspirál, feltölt, felszabadít – a W by Roadster magazin egy olyan univerzumba kalauzol, amiben szívesen létezünk. Magával ragadó egyéniségeket és sztorikat mutat be és kínál inspirációt a világ minden tájáról. Szofisztikált, könnyed és elegáns, akárcsak az olvasói.

Az 2024/1. szám tartalmából:
Ha nyár, akkor irány a mediterráneum: különböző alkotókon, helyeken és élményeken keresztül járjuk be a Mediterrán térség legvágyottabb helyeit. Gyönyörű enteriőröket mutatunk be a Balaton-felvidéktől Puglián át egészen Marokkóig, valamint elkalauzolunk a régió leggyönyörűbb hoteljeibe is. Izgalmas, kreatív nőkkel beszélgetünk művészetről, alkotásról és az élet művészetéről. Divatanyagunkban pedig a szabad, korlátok nélküli létezésre inspirálunk.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram