Elfordultak a párizsiak a legendás sugárúttól, úgyhogy látványos átalakítás jön

A 2024-es párizsi olimpia után megújul a Champs-Élysées – jelentette be Párizs főpolgármestere.

A 250 millió euróból (90 milliárd forintból) megvalósuló beruházásról Anne Hidalgo felidézte, hogy a terveket már tavaly bemutatták a helyi önkormányzatok és üzleti vállalkozások vezetőinek. Az elképzelés szerint a Párizs belvárosát átszelő 1,9 kilométeres sugárútból különleges kertet varázsolnak.

A Champs-Élysées bizottság 2018 óta kampányol a sugárút újratervezéséért és megújításáért. A legendás sugárút az elmúlt harminc évben elvesztette csillogását, a párizsiak is elfordultak tőle, ráadásul egymás után sújtották a gazdasági és egészségügyi válságok, sztrájkok – emlékeztetett a The Guardian cikke.

"Gyakran nevezik a világ legszebb sugárútjának, de mi, akik nap mint nap itt dolgozunk, már nem vagyunk olyan biztosak ebben" – mondta tavaly Jean-Noël Reinhardt, a bizottság elnöke.

Miközben egyre több látogató halad végig rajta és üzleti vállalkozások harcolnak azért, hogy megvessék rajta a lábukat, a franciák számára megkopottnak tűnik.

A bizottság nyilvános konzultációval mérte fel a változtatással kapcsolatos igényeket. A tervek szerint a járműforgalom helyét felére szorítanák vissza, az út nagy részét átadnák a gyalogosforgalomnak és a zöldterületeknek, a levegő minőségét javítandó pedig fasorokat ültetnének.

A Champs-Élysées eredetileg mocsaras, konyhakertes terület volt. A nevét a görög mitológia mennyországáról, az elíziumi mezőkről kapta. André Le Notre, a Napkirály, XIV. Lajos kertésze tervezte meg először a fasorokkal szegélyezett széles sétányt, amely a Grand Cours nevet kapta. 1709-ben keresztelték át Champs-Élysées-re, amikor kibővítették, és az évszázad végére népszerű sétaútvonal és piknikhely lett belőle.

Manapság kávézóiról és áruházairól híres, több luxusautó-márka bemutatóterme is a sugárúton nyílt meg. Hagyományosan évente ad helyet annak a nagyszabású katonai parádénak is, amelyet a Bastille ostromára emlékezve tartanak.

A koronavírus-járvány előtt Phillippe Chiambaretta sztárépítész, akinek irodája a felújítás tervein dolgozott, elmondta, hogy naponta mintegy százezer gyalogos fordult meg a sugárúton, közülük hetvenkét százalék turista volt, huszonkét százalékuk pedig ott dolgozott. A nyolcsávos sugárúton óránként háromezer jármű halad át, ami miatt a környék levegője nagyon szennyezett. Chiambaretta hangsúlyozta, hogy a szennyezett levegőjű, autókkal zsúfolt, nagy idegenforgalmú kereskedelmi központot környezettudatos, vonzó és befogadó környékké kell változtatni.

A megújulás a híres Concorde teret, Párizs legnagyobb terét is érinti, amely a sugárút délkeleti végénél helyezkedik el. Átalakítását még a 2024-es olimpia előtt be akarják fejezni. A Champs-Élysées átalakulása 2030-ra fejeződhet be a tervek szerint. Hidalgo arról is beszélt, hogy Párizs különböző részein ugyancsak előkészületben vannak más felújítási tervek: a város szívében álló az Eiffel-torony környékét is szeretnék egy különleges parkká változtatni.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

főváros | átalakítás | franciaország | párizs | park

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom