Harmincöt perc alatt elkészül a legmegúszósabb karácsonyi menü

A tökéletes karácsonyi vacsora megálmodása és elkészítése igazán kimerítő feladat tud lenni, holott okos menü-összeállítással akár kicsit több mint fél óra alatt megvalósítható. Mutatjuk, hogyan!

Előétel: Körtés gránátalma saláta pekándióval

A karácsonyi menü a különlegesebb alapanyagoktól lesz más, mint a hétköznapi. Ilyen például a gránátalma, amelyet desszertekhez és salátákhoz is remekül fel tudunk használni. Érdemes az ünnepi vacsorát egy könnyed salátával nyitni, amelybe rukkola, hajszálvékonyra szeletelt körte és gránátalma mellett kissé lepirított pekándió is kerülhet.

A hozzávalókat egész egyszerűen rendezgessük el szépen egy tányéron, és készítsünk hozzá könnyed dresszinget vörösborecettel, dijoni mustárral, olajjal és egy kevés cukorral!

Főétel: Sörben sült sertésborda

Elsőre nem is gondolnánk, hogy egy megúszós főételről van szó, pedig gyors előkészületekkel együtt 35 perc alatt abszolválható.

Ráadásul hihetetlenül egyszerű is a recept, hiszen nincs más dolgunk, minthogy sózzuk és borsozzuk a húsokat, majd serpenyőben felhevített olajon négy-négy percig kérgesítsük a húst!

Amikor kérget kapott, vegyük ki és tegyük félre! Dobjunk a zsiradékba a felszeletelt körtét, hat perc alatt pároljuk meg, majd szintén szedjük ki! A serpenyőbe öntsünk egy üveg lagert, helyezzük vissza a hús- és a körteszeleteket, majd magas hőfokon főzzük öt-hét percig! Az idő elteltével szedjük ki a húst, és hagyjuk, hogy a sörös mártás a felére sűrűsödjön! Tálaláskor ízlés szerinti köretre helyezzük a húsokat és a körtéket, majd meglocsoljuk a sertésszeleteket a mártással is.

Desszert: Joghurtos pohárkrém bogyós gyümölcsökkel

Gyakorlatilag semmilyen konyhatechnológiai ismeretet nem igényel a világ legegyszerűbb pohárkrémének elkészítése, amelynek szintideje az előkészületeket nem számítva tíz percnél nem több. Babapiskótára, görög joghurtra, fagyasztott bogyós gyümölcsökre, cukorra és egy kis narancslikőrre van csak szükség hozzá.

A kiolvadt bogyósgyümölcsök levét keverjük össze két evőkanál narancslikőrrel, és öntsük rá az összetört babapiskótára! A görögjoghurtot porcukorral, vagy ízlésünk szerint mézzel ízesítsük! Egy nagy üvegtál aljára tegyünk egy réteg piskótát, majd öntsük rá a joghurt felét, és szórjuk rá a gyümölcsök egy részét is! Rétegezzük ismét piskótával, majd joghurttal, végül mehet a tetejére a maradék gyümölcs is! Tejszínhabbal kínáljuk!

(Fotók: Getty Images)

tipp | menü | karácsony | ötlet | megúszós

FOLYTASD EZZEL

Luxus ízek, felejthetetlen pillanatok – Így válassz tökéletes szeszes italt karácsonyra

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Advertisement
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom