Ezekbe az országokba érdemes költözni a mentális egészség megőrzése érdekében

Ha azon gondolkodsz, hogy idén külföldre költözöl, érdemes először ezt a tanulmányt átnyálaznod – különösen akkor, ha gyerekeid vannak.

A Mental State of the World Report a maga nemében a legkomolyabb tanulmány, amely a világ harmincnégy országában vizsgálja a mentális egészségi állapotot. Ha tehát új életet kezdenél valahol máshol, érdemes ebből a szempontból is áttekinteni az esetleges opciókat.

A dolgozat elkészítéséhez a mentális jóllét öt különböző területét elemezték a kutatók, köztük az általános hangulatot és a kilátásokat, a szociális érzékenységet (hogyan viszonyulunk önmagunkhoz és másokhoz), valamint a lendületet és a motivációt.

A Sapiens Lab nonprofit kutatószervezet által készített tanulmány 223 ezer válaszadó adatait gyűjtötte be a világ minden tájáról. A kutatók valamennyi résztvevőt arra kértek, hogy töltsenek ki egy anonim kérdéssort, és egy kétszáz pontos skála alapján – a szorongástól a boldogságig – határozzák meg a jóllétüket. Az egyes országok eredményeit összehasonlították, hogy aztán nyomon követhessék, hogyan tér el a világ különböző pontjain az emberek mentális egészségi állapota. A jelentés Latin-Amerika, a Közel-Kelet, Afrika, Európa és a nagyobb, angol nyelvterületű  (USA, Kanada, Egyesült Királyság, Ausztrália és Új-Zéland) országokat tartalmazza.

Mit fedeztek fel a kutatók?

Nem meglepő módon a koronavírus-járvány idején világszerte romlott a mentális egészségi állapot. A 2020-as nyolc százalékos visszaesés után 2021-ben tovább redukálódott, de valamivel lassabb, három százalékos ütemben.

Egyes országokban erős összefüggés mutatkozott a Covid-intézkedések szigora és a mentális egészség csökkenése között, különösen a 18-34 éves korosztályban.

Angol nyelvű országban élsz? Akkor a mentális egészséged valószínűleg rosszabb lesz

Az egyik legérdekesebb ténynek az tűnt, hogy a mentális jóllét mutatója összességében az angol nyelvű országokban bizonyult a legrosszabbnak. Ezzel szemben a latin-amerikai és más európai országokban az egyik legjobbnak.

Meglepetésnek számít, hogy az egy főre jutó magasabb GDP-értékkel rendelkező országokban rosszabb a helyzet, mint az alacsonyabb GDP-t felmutató országokban.

Ez azt mutatja, hogy bár a gazdasági növekedés jó dolog, a folyton ezt hajszoló társadalmakban élni nem biztos, hogy jót tesz a mentális jóllétnek. Az individualizmusra és a teljesítménymutatókra nagyobb hangsúlyt fektető országokban ugyanis többen számoltak be negatív előjelű mentális állapotról.

Ami a vizsgálatban szereplő harmincnégy országot illeti, az Egyesült Királyságban volt a legalacsonyabb az érték, Dél-Afrikával holtversenyben. Mindkét ország válaszadóinak átlagos mentális egészségi pontszáma 46 százalék volt, míg a magukat szorongónak vagy küszködőnek mondók aránya 36 százalék.

Az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és Írország szintén az utolsó tíz ország közé került az általános mentális jóllét tekintetében.

A latin-amerikai és spanyol nyelvű országok teljesítettek a legjobban, hat spanyol nyelvű ország került be ugyanis az első tízbe. Az európaiak közül három szerepel a top 10-ben: Spanyolország a második, Svájc az ötödik, Belgium pedig a nyolcadik helyen végzett.

Az első helyen Venezuela zárt, a mentális egészségi skálán lenyűgözőnek mondható 92 százalékos átlaggal. Szintén jól teljesítettek a közép- és nyugat-afrikai országok: a KDK, Nigéria, Kamerun és Elefántcsontpart mind bekerültek a húsz legjobb közé.

Na és a fiatalok?

A jelentés egyik legmegdöbbentőbb megállapítása az, hogy a fiatal korosztályhoz tartozók mentális jólléte világszerte továbbra is zuhanórepülésben van, a vizsgált országok mindegyikében csökkenés tapasztalható. A kutatók feltételezése szerint ez annak a következménye lehet, hogy "az internet uralta és egyenlőtlen világban" nőttek fel.

Ezzel szemben az idősebb generáció tagjainak mentális egészségét sokkal magasabb pontszámok jellemzik, a legfontosabb, angol anyanyelvű országokban a boldogság 70 éves korban éri el a csúcsot.

Ahhoz, hogy a mindennapok kihívásait sikeresen magunk mögött hagyhassuk, nemcsak fizikai erőre van szükségünk, hanem arra is, hogy fejben stabilak legyünk. Ha úgy érezzük, összecsapnak a fejünk felett a hullámok, érdemes kitisztítani az agyunkat, és új nézőpontból megvizsgálni a problémát. Van három remek megoldás, ami jelentős mértékben hozzájárulhat a mentális egészség megőrzéséhez.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images)

legjobb | jóllét | országok | költözés | lista

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom