Close
Egy nagyon szép világban ilyen a célszerű tucatautó – Mercedes-Benz C 220 d T-teszt

Egy nagyon szép világban ilyen a célszerű tucatautó – Mercedes-Benz C 220 d T-teszt

Egy kisebb Mercedes kombi egy kisebb dízelmotorral. Röviden ennyi ez a konfiguráció – pedig valójában sokkal több.

Lényegesen nagyobb tragédiák is érhetnek egy embert az élete során, mint hogy új kocsit kell vennie – ettől viszont még az autóvásárlás kockázatokkal és végtelen adathalmazokkal teli, sokak számára ijesztő folyamat, ami akár egészen hosszúra is elnyúlhat.

Könnyen lehet, hogy a szempontok ütik egymást – klasszikus példák: menjen jól, de fogyasszon keveset, nagyon tetszik a világos belső, csak még kicsik hozzá a gyerekek, olyan jó lenne végigpipálgatni az extralistát, csak akkor kétszer drágább lesz a kocsi. Emóciót kell racionalitással megbékíteni, megbízhatósági statisztikák, töréstesztek és vevőelégedettségi indexek eredményeit bújni, legalábbis ha nyugodt lelkiismeretet és később minél kevesebb problémát akarunk magunknak.

A milyen autót vegyek? kérdés nagyon egyszerű, a precíz válasz viszont olyan hosszú, hogy mire a végére érnénk, az ideális autót már kiveszik a gyártásból. Én sem fogom egyetlen autótípussal rövidre zárni a dolgot, de egyheti együttélés után

a Mercedes-Benz C 220 d T-Modell 4Matic remek közös nevezőnek tűnik,

amelyhez több irányból is eljuthatunk.

Akárhogy nézzük a Mercedes szépen burjánzó típuskínálatát, nem ez jön ki arany középútnak, miközben olcsóbb, jóval drágább, sokkal kisebb és jócskán nagyobb, gyengébb és többszörösen erősebb autóik is vannak. Valamit viszont talán ez tud a legjobban, ha:

Szeretnénk egy autót, alapvetően négy, néha öt személy számára. Mivel gyakran autózunk városban, nem lehet túl nagy, mert azzal a saját életünk rövidül, amíg megfelelő parkolóhelyet találunk, de olykor hosszabb távra is ezzel indulunk, nyaralni pedig évente, tehát kiesnek a csak papíron ötszemélyes kisautók és szűkebb kompaktok. Csomagtartó is kell, méghozzá akkora, hogy kettőnk mögé még beférjen két bicikli is.

Nagyjából a középkategóriás egyterűek néhány még létező típusa, és persze a gyakorlatilag minden márkánál minden méretben megtalálható szabadidő-autók jönnek számításba, ám autószerű, alacsonyabb kocsit akarnánk, magasabb építésmódra semmi szükség, az összkerékhajtás viszont jól jöhet. Maradnak az ötajtósok és a kombik.

Úgy gondoljuk, a dízelbotrány nyomán kirobbant dízelfóbia erősen túlzó reakció, és mivel nem sportkocsit akarunk, de azért kellő erőtartalékkal bíró, kényelmesen autózható, nyomatékos autóra vágyunk, minél kisebb értékkel a fogyasztásjelzőn, ezért dízelben gondolkozunk, valamilyen kulturált fajtában.

Mert bizony finom autót szeretnénk. Olyan működést, olyan részleteket képzelünk el, amilyent prémiumautók nyújtanak. Feltűnésre nincs szükség, stílusra annál inkább. Meg olyan felszerelésekre, amilyen az évtized vége felé már elvárható egy nem luxus prémiumkocsiban.

Talán már csak egy témakör van, ez sem kevésbé fontos, mint a többi: szeretnénk élvezni a benne töltött időt. Igen, a vezetőülésben is, tehát legyen jó vezetni, amihez ugye a motoron kívül általában futómű és elég jó visszajelzést adó kormány kell, és úgy általában rendesen összerakott autó.

Nem merném állítani, hogy a fentiekből kiindulva kizárólag a Mercedes-Benz C 220 d T-Modell 4Matichoz juthatunk, azt viszont igen, hogy

a véges számú lehetőség egyik hibátlanhoz közeli darabja.

A C osztály maga nem új, a modellfrissítéssel viszont ezt ügyesen palástolja, hozza azt a visszafogott eleganciát, ami ugyan borzasztóan közhelyesen hangzik, ránézésre viszont azonnal létjogosultságot nyer.

Tipikusan mai mercedeses a műszerfala, miközben nem sodorja veszélybe például a CLS lenyűgözőségét. A műszerfala sem luxuskocsis, bár a kijelzők a legjobbak között vannak. Nem jut eszembe extra, ami a tesztautóból és nekem hiányzott, furcsa is lenne egy bő húszmillió forintos konfigurációnál – elismerem, hogy ez azért már luxusautós felszereltség. A motor viszont nem az: kétliteres, négyhengeres dízel, 194 lóerővel, 400 Nm nyomatékkal, és kilencfokozatú automata váltóval. Sokkal jobb, mint ahogyan hangzik: nyugodt haladáshoz persze, hogy alkalmas, de meglepően dinamikus is, amikor szükséges.

Nem azért jó vezetni, mert annyira sportos vagy mert annyira nagyautósan siklik, mert ezek egyike sem igaz. De olyan harmonikus az egész, hogy a mindennapokra, egyedül, családdal, városba, hosszabb utazáshoz is vele akarunk menni.

Ha a már részletesen levezetett szempontok szerint keres valaki egy nem túl kicsi, nem túl nagy, használható, igényes, nem gyenge, nem értelmetlenül erős kocsit, vesz egy ilyet. Mármint egy, a miénknél kicsit paradicsomibb világban, ahol az igény számít, mert pénz úgyis van rá. Abban a világban nagyon jó lehet tucatautósnak lenni.

(Fotó: Tóth István)

Close