Magasabb szintre emelték az E osztályt – Mercedes-Benz E 220 d All-Terrain-teszt

A Mercedes megépítette nagyautójának legpraktikusabb változatát. Nemcsak ledolgozta majdnem húszéves hátrányát az Audival szemben, egyben az E osztály legpraktikusabb változatát is megalkotta.

Remek szabadidő-autók vannak. De ha eltekintünk azoktól a szempontoktól, amiktől ritkán tekintenek el az emberek – divatosak, az ismerősöknek, barátoknak, üzletfeleknek is ilyen van, divatosak, tágasabbak egy normál személyautónál, ráadásul divatosak –, egyetlen kérdés adódik:

minek?

Nagyobb méret, nagyobb tömeg, magasabb építésmód. Ezekből következően nagyobb fogyasztás és károsanyag-kibocsátás, magasabb súlypont, miközben gyártó és vásárló is pontosan tudja, annyira személyautósan használják az SUV-kat, hogy sokszor már az összkerékhajtást is kispórolják belőle, és nem is hiányolja senki.

Mégsem lehet mindenkit benga vagy félbenga szabadidő-autókból kiskocsikba ültetni azzal a jelszóval, hogy öt ülőhely azokban is van. Mert néha, bizonyos felhasználásai módoknál – amilyen például a kisgyerekes üzem vagy a városon kívüli lakhely – gyakrabban jól jöhet az ötajtósnál is kihasználhatóbb csomagtér, a kicsit emelt építésmód és a négykerék-hajtás. Nem, még nekik is felesleges az SUV. Egy, a Mercedes–Benz E 220 d 4Matic All-Terrainhez hasonló kocsira van szükségük. Vagy éppen erre.

A Volvo és az Audi még a múlt században megalkotta nagyobb kombijaiból a V70 Cross Countryt és az Allroad Quattrót (a spanyolviasz-díj azonban messze nem az övék, a szovjetek például már az első Volga kombi alá betették a GAZ 69 hajtását, csak aztán nem lett belőle szériamodell). A Mercedes meg nézte, hogy boldogulnak a konkurensek – szépen boldogultak –, aztán nézte, hogy a dán Kleemann egy E osztályos kombiból megcsinálta ugyanezt.

Hogy Pató Pál felelt-e a projektért, elvesztették-e a terveket tartalmazó fiók kulcsát, vagy simán nem is foglalkoztak az egésszel, nem tudjuk,

de a lényeg: már van Mercedesből is allroad cross country, csak náluk ezt All-Terrainnek hívják.

Az E osztály az alapja, az pedig igazán nagyszerű bázis: fiatal típus még ritkaságszámba menő extrákkal, jó és friss formával. Más kérdés, hogy áll neki, hogy kicsit felemelik, körben fekete műanyagokat aggatnak rá, elöl-hátul pedig jelzésértékű terepjárós betétekkel dobják fel a lökhárítókat.

Akinek nem tetszenek a kombik, annak a nagyjából három centiméterrel megemelt All-Terrain sem fog, ettől még jól eltalálták az arányt: úgy lett árnyalatnyival terepesebb a külső, hogy nem ment át terepjáró-paródiába, és a vevők által a Mercedestől elvárt elegancia sem veszett oda. Ha még tovább emeljük a karosszériát – a légrugós futóműnek köszönhetően megtehetjük, ha véletlenül messzebbre keverednénk az aszfaltúttól –, már kicsit furcsa a kifejezetten nyúlánk karosszéria alatta a nagy légréssel, aggódni viszont nem kell a renomé miatt, ebben a helyzetben a mi éghajlatunkon inkább üregi nyulak és mezei pockok látnak majd, nem emberek, mivel ez az opció csak kis sebességnél használható.

A komfortnak viszont városban és országúton is nagyon jót tesz a légrugózás, úgyhogy annak az őszinte tulajdonosnak is ajánlható az All-Terrain, aki már vásárláskor bevallja, se összeporozni, se összesarazni nem akarja majd soha a kocsiját. Csendben, nyugalomban, már-már steril körülmények között lehet autózni – ha úgy vesszük, ehhez ideális a selymes, kilencfokozatú automatához kapcsolódó kétliteres, négyhengeres, kulturált dízelmotor, amelynek 400 Nm nyomatéka, 194 lóereje és nyolc másodperces gyorsulása derék. Az viszont folyamatosan érezhető, hogy az üresen is több mint 1,8 tonnás test és a futómű is elbírna nagyobb motort, és bizony vannak olyan helyzetek, amikor a vezetője is vágyna rá.

Még akkor is, ha a kocsival pont nem száguldozni jó. A tesztautó tízmillió forintért kapott extrákat, csak azért nem mondhatjuk lenyűgözőnek a belsejét, mert láttuk ezt:

A belső megfog, megtart, megőrjít – Mercedes-Benz E 400 4Matic Coupé-teszt

A kívül szép, belül gyönyörű nőben is tökéletes párosítás. Autóban is, ahogy azt a Mercedes-Benz E 400 4matic Coupé remekül konfigurált változatában tapasztalhattuk.

Panaszkodni azonban egy sötét belsejű, 27 millió forintosra felhúzott E 220 d 4matic All-Terrainben sem nagyon lehet, a luxushatásnál viszont 2017-ben még érdekesebb a részleges önvezető rendszer, amely indexelésre a közreműködésünk nélkül megoldja a sávváltást, úgy veti a fényt, hogy mi mindent lássunk, a szembejövőnek vagy előttünk haladónak mégse égjen ki a retinája.

Az All-Terrain nem egészen egymillióval került többe, mint egy azonos motorral szerelt összkerekes kombi, miközben a felszereltsége legalább ennyivel gazdagabb. De nem klasszikus SUV, vagyis nem elég divatos, ezért nem lesz tucatautó. Még egy érv mellette.

(Fotók: Donkó Péter)

nagy sztori | mercedes-benz e osztály | mercedes-benz e all terrain | autóteszt | teszt

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom