Sárgában búcsúzik a Mercedes kis roadstere

Az SLC Final Edition méltó zárása a harmadik generációnak.

Csak azért nem a sárga ugrik be először az első Mercedes-Benz SLK-ról, mert még ennél is nagyobb újdonság volt 1996-ban, hogy a cég kis roadstert készít, ráadásul nyitható keménytetővel, aminél négy évszakosabb karosszériaváltozat elképzelhetetlen. Ettől még a prémiumgyártól szokatlan volt a sárga szín is.

Az SLK természetesen nagy siker lett, 2011-ben mutatták be a harmadik generációját, amelyet aztán a Mercedes új névadási rendszerének megfelelően SLC-re nevezték át. Nem látszik rajta, de autóipari értelemben ez már koros típus, ahhoz képest főleg, hogy a BMW Z4-es vadonatúj, ezért egy Final Edition sorozattal búcsúznak a típustól.

A napsárga szín a legelső SLK-t idézi – más színű fényezés is kérhető, ha valaki ezt túl harsánynak találja –, az alapokat viszont az aktuális generáció AMG Line kivitele adja, amely az egyedi lökhárítókon kívül egy centiméteres ültetést és komolyabb fékrendszert is jelent, az ötküllős felnik 18 colosak.

Kéttónusú a nappabőr kárpit, a Final Edition felirat több helyen is szerepel, ám ennél talán hasznosabb a mindenféle beállításokat megjegyző memóriacsomag, az ülések fűthetősége, valamint az Airscarf nevű nyakfűtés, hogy még akkor is lehessen nyitott tetővel autózni, amikor már nem volna annyira komfortos.

Az SLC Final Edition márciustól kapható valamennyi motorváltozathoz, beleértve az AMG csúcsmodellt is.

Ez is érdekelhet:

Egy nagyon szép világban ilyen a célszerű tucatautó – Mercedes-Benz C 220 d T-teszt

Egy kisebb Mercedes kombi egy kisebb dízelmotorral. Röviden ennyi ez a konfiguráció – pedig valójában sokkal több.

(Forrás: Mercedes-Benz)

mercedes-benz slc | mercedes-benz slk | mercedes-benz

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom