Már azt hittük, nem jöhet mesésebb egyeurós olaszház-ajánlat, de tévedtünk

Mi lehet jobb annál, mint egy euróért ingatlanhoz jutni egy bájos olasz településen? Esetleg az, ha még 25 ezer eurót is adnak mellé a felújításhoz.

Az elsőre hihetetlennek hangzó kampányt Szicília egykori fővárosa, Troina indította el. A városka azon települések közé tartozik, melyek ehhez hasonló akciókkal küzdenek az elnéptelenedés ellen, és így próbálják meg életben tartani a közösségüket. A település elöljárói első körben harminc ingatlant kínálnak fel, a közeljövőben további száz otthon eladását remélik.

A hivatalosan is Olaszország legszebb városai közé sorolt Troina Szicília legnagyobb nemzeti parkjának szomszédságában rejtőzik, tavak, erdők, narancs- és olajfaligetek között, nem is annyira távol a híres Etnától.

A szokás szerint egyeurós kikiáltási árról induló ingatlanok majdani tulajdonosainak ötezer eurót kell letétbe helyezniük, két év múlva pedig el kell kezdeniük a házak felújítását, amire maximum 25 ezer euró értékben támogatást kaphatnak.

Erre szükségük is lesz, mert ezeknek az egy euróért meghirdetett ingatlanok többsége jelentős javításra szorul. Cserébe három évig hatalmas adókedvezményben részesülnek.

Egyeurós álmok

Az elmúlt egy-két évben számos olasz régió – leginkább Szicília és pár déli olasz környék – apró városa ajánlott fel egyeurós vételárért házakat abban a reményben, hogy ezzel felpezsdíthetik a haldokló közösségeket. A botrányosan olcsó árak híre természetesen futótűzként terjedt el, és világszerte milliók kezdtek lázas morfondírozásba, mennyire fantasztikus is lenne aprópénzért lecserélni eddigi lakóhelyüket egy falusias olasz csodára. A friss olaszház-tulajdonosok ebben a cikkünkben meséltek arról, mi történt azután, hogy megvették egy euróért az olasz álmot. Castropignano település vezetése is követi néhány olaszországi sorstársa példáját, és eladja romos állapotban lévő ingatlanjait, de nem a megszokott módon.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)

 

 

támogatás | szicília | ajánlat | ház | egyeurós

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom