Immáron huszonöt, Michelin Guide ajánlást elnyerő szállodából lehet választani Magyarországon

A júniusi négy új minősítéssel együtt már huszonöt magyar szálláshely került be a világszerte ismert Michelin Guide által ajánlott szálláshelyek közé – ismertette szerdán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A világ vezető étteremkalauza idén áprilisban jelentette be, hogy a vendéglátóhelyek mellett megkezdi a hotelek minősítését is, jelenleg máris világszerte ötezer szálláshelyet ajánl az utazók figyelmébe.

Az új minősítéseknek is köszönhetően a nemzetközi kiadványban Magyarországot már tíz olyan Michelin által ajánlott hotel is képviseli, amelyben Michelin-ajánlást, vagy Michelin-csillagot elnyert étterem várja vendégeit.

A Michelin Guide négy éve ismeri el a kiemelkedő szálláshelyeket ajánlással, 2024-től viszont a legkiválóbb hotelek az éttermi csillagokhoz hasonló Michelin Kulcsokat is kaphatnak. Michelin Kulcsot ugyanakkor csak azok a szállodák kaphatnak, amelyek előtte már elnyerték a Michelin Guide ajánlását.

Ezért is jelentős, hogy immár huszonöt hazai szálloda érte el ezt a minősítést.

Közülük pedig négy, az Andrássy Kúria, a Platán Udvarház, az Avalon Resort & Spa és a Tokaj Minaro júniusban került fel a Michelin Guide által ajánlott hotelek közé.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a közleményben kiemelte: "A magyar szálláshely-szolgáltatás dinamikus fejlődése, és a magas minőségű szolgáltatások előretörése nagymértékben járul hozzá ahhoz, hogy a gasztronómiai világtérkép mellett Magyarország immár a magas minőségű szolgáltatásokat kereső turisták úti céljai között is egyre hangsúlyosabban jelenik meg".

Azt írták, az elmúlt évek gasztronómiai forradalmának köszönhetően Magyarország vendéglátóhelyei is nagy sikerrel szerepelnek a Michelin Guide kiadványában. Tavaly minden korábbinál több, országszerte hetvenhárom étterem került be a francia kalauz magyarországi ajánlójába, amelyben Magyarországot így két 2 Michelin-csillagos, hét 1 Michelin-csillagos, hét Bib Gourmand, valamint további 57 Michelin-ajánlott étterem képviseli – írta az MTÜ.

(Forrás: MTI, fotók: BDPST)

ajánlás | Michelin Guide | michelin kulcs | Tokaj Minaro | Platán Udvarház

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A csendes luxus titka: ismerd meg a Falconerit!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom