A hagyományoknak megfelelően, a pandémia ellenére megnyitotta kapuit a világ legnagyszabásúbb fesztiválja a kínai Harbinban. A hó- és jégfesztivál idén is milliókat vár.
Káprázatos jégbirodalmat húztak fel a kínai–orosz határ közelében fekvő Harbin városában idén is.
A január 5-én elstartolt hó- és jégfesztivál a teljes szezonban, akár négy-öt hónapon keresztül is tarthat az időjárástól függően.
A monumentális, jégből készült építmények, illetve szobrok több százezer négyzetméteren terülnek el, a kiegészítő programok között pedig szórakoztató és kulturális lehetőségek is vannak, de kitüntetett figyelmet kap a 2022-es pekingi téli olimpia népszerűsítése is.
Annak ellenére, hogy szerte a világon szigorú korlátozó intézkedések vannak életben, Kína a jelek szerint túl van a járványon, mindössze néhány egyszerűbb szabályt kell betartania annak a több millió turistának, akik a következő hetekben, hónapokban megfordulnak a fesztivál falai között.
A látogatók testhőmérsékletét a bejáratnál megmérik, maszkot kell viselniük, valamint be kell mutatniuk az egészségügyi kódjukat is egy speciális, mobiltelefonra telepíthető applikáción keresztül, amely igazolja, hogy nem kerültek szoros kapcsolatba igazolt koronavírus-fertőzöttel.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Getty Images)
koronavírus | tél | járvány | covid | jég | hó
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Itt a bizonyíték arra, hogy nem kell elutazni ahhoz, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító repülőgép nem messze New York-tól
Mennyit tudsz Montenegróról? Teszteld tudásodat a Balkán egyik legszebb országáról!
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!





