Ugyanaz, és mégis más.
A Szabadság-szobor kicsinyített mását – amely a nagy testvére több mint száz évvel ezelőtti útját követte – csütörtökön állították fel a New York-i kikötőben található Ellis-szigeten.
A 2,8 méter magas másolat még a múlt héten egy platós teherautó hátulján indult el Franciaországból az Egyesült Államokba. Az érkezést követően a munkások óvatosan lefejtették róla azt a műanyag fóliát, melyet a szobor védelmére raktak fel az Atlanti-óceánt átszelő útjára.
Az alkotást a francia-amerikai barátság megszilárdítását jelentő gesztusként a párizsi Musée des Arts et Métiers tíz évre adja kölcsön az Egyesült Államoknak. – „Ez a francia és az amerikai nép közötti barátság szimbóluma, egyben emlékeztet a szabadság és a világ felvilágosításának üzenetére, ami a szobor neve” – mondta az avatási ünnepségen Philippe Étienne, Franciaország amerikai nagykövete.
A talapzattal együtt 93 méter magas Szabadság-szobor nagyobbik változatát szintén Franciaország ajándékozta az Egyesült Államoknak. A szobrot 1886-ban állították fel, azóta is a New York-i kikötőben lévő Liberty Islanden áll.
A mintegy 450 kilogramm súlyú bronz másolatot Frédéric-Auguste Bartholdi eredeti Szabadság-szobor gipszmodelljéről mintázták, és július 1-6. között állítják ki az Ellis-szigeten – vagyis a július 4-i függetlenség napi ünnepségeken látható lesz New Yorkban. Ezt követően Washingtonba költözik.
– Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a kis és a nagy testvér közötti találkozó létrejött, különösen július 4-e miatt, aztán majd július 14-én – a mi nemzeti ünnepünkön – újra felavatják, ezúttal Washingtonban – zárta a nagykövet.
Aki a Manhattanre nyíló legjobb panorámát keresi, annak a New York-i The Edge tetejére érdemes felcaplatnia, ahol a város legmagasabb szabadtéri teraszán keresheti meg a leesett állát az üvegpadlós kilátón – ahol ezzel egyetemben az adrenalinszintjét is az egekbe lőheti. Hasonló, de valamivel nyugodtabb élményt kínál július 1-től a Chelsea-ben található Renaissance Hotel.
(Forrás: Reuters, fotók: Getty Images, Pixabay)
mini | new york | usa | Szabadság-szobor | újHáromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!