Close
Minimalista bringák dizájnérzékeny aszfaltbetyároknak

Minimalista bringák dizájnérzékeny aszfaltbetyároknak

Néhány éve még maximum csak nyáron került elő a pincéből, ma a mindennapi, városi élet része – az északon már régóta hódító biciklikultúra szerencsére itthon is kezdi megvetni a lábát, és ez nem csak a tisztább levegő, az egészségesebb, szabadabb életforma miatt klassz.

Hanem azért is, mert – túl azon, hogy nincs dugó, nincs lökdösődő tömeg, és a belvárosban sem kell parkolóhely után köröznünk – a városi bringázás népszerűsége olyan új, modern szemléletű gyártókat is magával hozott, amelyek kimondottan az aszfaltot akarják uralni letisztult, elegáns kétkerekűjükkel. Mutatjuk a mi kedvenceinket, amelyekkel akár öltönyben is bevennénk Budapestet reggelente.

Velorbis

Aki egy ízig-vérig személyre szabható városi bringára vágyik, annak a Velorbis valószínűleg mindent visz. A bringázás fellegvárában, Koppenhágában született márkát a legmagasabb minőségű városi bringa iránti vágy inspirálta, az eredmény pedig egy olyan kétkerekű, amely príma egyvelege a dán dizájnnak és a laza, koppenhágai bicikliskultúrának.

Az alapítók, Christian Linde és Kenhet Bódikéra a Velorbis megalapítása óta a koppenhágai biciklis közösséggel karöltve folyamatosan fejlesztik a termékeiket, hogy azok a lehető legjobban alkalmazkodjanak a helyi igényekhez.

“Szívünket és lelkünket beletesszük minden biciklinkbe – minden egyes alkatrészt és dizájnelemet a funkcionalitást, kompatibilitást és esztétikát is figyelembe véve alakítjuk ki” – nyilatkozták korábban.

“Tekerj stílusosan” – a Velorbis ezzel a mottóval gurul Koppenhága utcáin, és meg is érdemlik a stílusos jelzőt: a szinte minden részében személyre szabható külsőnek köszönhetően nagy eséllyel nem hajt velünk szembe az utcán a saját bringánk.

Mokumono Delta

Skandinávia mellett Amszterdam is a bicikliőrültek paradicsoma, így nem meglepő, hogy a listánkban egy új, holland fejlesztésű bringa is helyet kapott. A Mokumono Deltát két évvel ezelőtt először egy Kickstarter-projekt keretében mutatta be egy holland testvérpár, Bob és Tom Schille, akik teljesen új megközelítéssel vágtak bele a bicikligyártásba.

Az autóiparból merítve ihletet két alumíniumlemez összepréseléséből alakították ki a bicikli vázát, amit aztán lézerrel forrasztottak össze. A végső váz így nem csak sokkal könnyebb, mint az átlagos bringáké, de a gyártás nagy része automatizálható, a legjobb minőségű alkatrészeknek és az erősebb, olajozást nem igénylő szénszálas láncnak köszönhetően pedig a bicikli sokkal tartósabb is.

Ezzel a srácok nagy lépést tettek a Mokumono álma felé, ami nem más, minthogy a bicikligyártást az olcsóbb munkaerőt jelentő délkelet-ázsiai országokból visszatereljék Európába.

oh!bike

A jelenleg “A világ legkönnyebb elektromos biciklije” címmel büszkélkedő oh!bike annyira friss, hogy a több mint kétévnyi fejlesztés után ezekben a pillanatokban tör be az európai piacra.

Az oh!bike-kal a cél az esztétika, a funkcionalitás és a könnyű használat egyesítése volt. A mindössze 15 kilós járgány igazi városi jó barát: a pedálban elhelyezett érzékelőnek köszönhetően ugyanis, ha az intelligens járművünk úgy érzi, segítségre van szükségünk tekerés közben, közbelép, így többé egy emelkedő sem jelenthet gondot. A legmagasabb minőségű alkatrészek pedig itt is adottak, így ha mellette döntünk, minimális karbantartásra és hosszú élettartamra számíthatunk.

Papillionaire

A Papillionaire bringák a városi kétkerekűek klasszikusabb irányát képviselik. Nem igazán találunk az ausztrál csapat kínálatában olyan modellt, ami ne valamelyik igazi vintázs darabot idézné – legalábbis, ami a külsejüket illeti.

Funkcionalitásukat tekintve pedig tökéletesen alkalmazkodnak a mai városi bringások igényeihez: legyen szó komfortos tekerésről vagy sportosabb tempóról, a Papillionaire kínálatában biztosan megtaláljuk a tökéletes modellt. A stílusos külső és a könnyű szerkezet mellett számos olyan igényes részletet találunk, mint például a bőrnyereg és a bőrmarkolat.

Raleigh Redux 2

Az amerikai Raleigh Redux 2 modellje különleges színfolt a városi bringák körében. Élénk színével és a mountain bike inspirálta formavilágával a Redux 2 robusztus megjelenése egyből szembetűnik a vékony és könnyed városi bringák között.

Megjelenése ellenére mindössze 11 kilogrammot nyom, csendes, és magasabb sebességen is tökéletesen teljesít. Sportos választás, ami a kisebb emelkedőket is könnyedén megmássza velünk, és akár órákon át kényelmesen keringhetünk a városban.

Tegye fel a kezét, aki ezek után csak valami hipszter huncutságnak gondolja a városi bringázást, és nem gondolkodott el, hogy azonnal beszerezzen magának egyet!

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Unsplash, és a gyártók oldalai)

A kaland folytatódik
Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom