Lillafüredtől Miskolctapolcáig adventi hangulat uralja a Bükköt

Karácsonyi vásárral, korcsolyapályával, koncertekkel és adventi villamossal várják az ünnepre készülőket Miskolcon több helyszínen, Lillafüredtől Miskolctapolcáig.

Miskolc belvárosában három helyszínen szerveznek programokat: a Szent István téren a karácsonyi vásár mellett koncertek, ünnepi műsorok, bábszínház és adománygyűjtés várja a látogatókat. A Városház téren egészen december 23-ig az Adventi Gyerekbirodalom programjain vehetnek részt a legkisebbek.

Többek között szabadtéri játszóház, mini vidámpark és a Fabatka Porta meseösvény hat állomása várja a gyerekeket, az Erzsébet téren pedig január 7-ig egy ünnepi fényekkel kivilágított jégpálya hívja a korcsolyázókat.

A belvároson kívül többek között a Miskolci Állatkertben, Diósgyőrben, Görömbölyön és az Avason is lesznek ünnepi programok, és vasárnap pedig útjára indul a híres miskolci fényvillamos, amely ebben az évben mesebeli dizájnt kapott.

A szervezők a Miskolci Települési Értéktárból választottak huszonnégy miskolci nevezetességet, melyek egy virtuális adventi kalendárium ablakaiban kerülnek a fókuszba. Bővebb információk a Miskolci Advent weboldalán találhatók.

Decemberben az ország több városában is ingyenes, tematikus sétákkal és vásárokkal hangolódhatunk a karácsonyra.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images, MiskolcON/Facebook, MVK/Facebook)

bükk | programok | lillafüred | Miskolctapolca | vásár

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom