Close
Megmentették a helyiek, újranyit a legendás fürdő

Megmentették a helyiek, újranyit a legendás fürdő

Péntektől újra kinyit Miskolctapolcán a Barlangfürdő a helyi vállalkozások összefogásának köszönhetően.

A város fürdőit, köztük a Barlangfürdőt két héttel ezelőtt zárták be a magas energiaárak és az infláció miatt. Később azonban a városvezetés és a helyi turisztikai vállalkozók arról egyeztettek, hogyan lehetne minél hamarabb újranyitni a fürdőt, ami egyesek szerint a város egyetlen turisztikai nevezetessége.

Sokan attól tartottak, ha a Barlangfürdő zárva lesz, akkor az a város idegenforgalmi szolgáltatóinak nagy részét csődbe viheti. Ez részben be is következett, a helyi szállásadók ugyanis arról számoltak be, hogy a fürdő bezárás után a vendégek sorban mondták le a foglalásaikat.

A fürdő újranyitásának érdekében a helyi vállalkozások összefogtak, és az egyeztetések során több mint 20 millió forintot ajánlottak fel a miskolctapolcai fürdő működtetésére.

A rövid távú cél, hogy a Barlangfürdő a hozzájárulásokkal december 31-ig működhessen, ugyanakkor hosszú távú megoldást keresnek a fürdő folyamatos nyitva tartására. Ennek érdekében a kamara a várossal együtt létrehoz egy turisztikai kerekasztalt, ahol a Barlangfürdővel kapcsolatos kérdésekkel is foglalkoznak majd, és a kormánnyal is próbálják felvenni a kapcsolatot.

A magas energiaárak miatt gyakorlatilag leáll az élet ebben a magyar városban, és az egyik kedvenc kirándulóhelyünkön is bezár minden harmadik szálloda.

(Forrás: Telex, fotók: barlangfürdő.hu, Getty Images)

újranyitás | összefogás | Miskolctapolca | barlangfürdő

FOLYTASD EZZEL

A luxus új szintje a Balatonnál – Ilyen a LUA Resort télen

Fantasztikus őszi ízek és otthonos hangulat – Így varázsolt el minket a Macesz Bisztró

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram