Darabokra tört Párizs egyik legismertebb turistalátványossága, nem tudni, mi okozta a balesetet

Leszakadtak a világhírű párizsi Moulin Rouge mulató széllapátjai – közölte a francia főváros tűzoltósága. Közleményük szerint az éjszaka történt balesetben senki sem sérült meg, és az épület további omlásának veszélye nem áll fenn. A széllapátok leesésének okát egyelőre nem tudták megállapítani.

A Moulin Rouge egyik alkalmazottja szerint az 1889-ben megnyílt mulató történetében ez az első ilyen baleset, és ők sem tudják, mi okozta. Azt is elmondta, hogy a mulató vezetése hetente ellenőrizteti a malom széllapátjainak működését, és eddig mindent rendben találtak. Hozzátette:

kész szerencse, hogy a baleset a szerda esti zárás után történt.

A százharmincöt éves Moulin Rouge Párizs egyik legnépszerűbb látványossága, amely előtt naponta turisták ezrei fotózkodnak. A szórakozóhely tájékoztatása szerint esténként két előadást tartanak, és évente mintegy hatszázezer vendégük van.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash, illusztráció)

franciaország | moulin rouge | baleset | párizs

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom