Luxemburg, Reykjavík és Berlin - három főváros, ahol az a lakosság a leginkább elégedett a munkahelyével. De az európai városok életminőségéről szóló jelentésből kiderül az is, melléjük mely további nagyvárosok fértek még rá a toplistára.
Az Európai Bizottság által közzétett jelentés szerint a Németországban található Rostockban a legelégedettebbek a munkájukkal az emberek. A lakosság nyolcvanöt százaléka pozitívan nyilatkozott erről. A dobogó második fokára Luxemburg állhatott fel, nyolcvannégy százalékos elégedettséggel, míg a bronzérmes Reykjavik lett.
Negyedik lett a svájci Genf, ötödik pedig Dortmund. A tízes listán a német főváros, Berlin a hatodik helyen végzett.
Általánosságban elmondható, hogy Európában a fővárosokban és a nagyvárosokban magasabb a munkával való elégedettség, mint a kisebb településeken. Ennek oka, hogy jobb és szélesebb körű munkalehetőségeket, illetve
fizetési feltételeket kínálnak, így a lakosság jóléte is magasabb szintű.
Ha országokra lebontva vizsgáljuk a munkahelyek megítélését, Németországban, Svájcban, Dániában, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában a legelégedettebbek a munkavállalók, míg Görögország, Olaszország, Magyarország és Spanyolország alacsonyabb értékelést kapott.
Az elmúlt évekhez képest növekedett a munkával szembeni elégedettség a ciprusi Nicosiában és az olasz Bologna városában. Romlottak azonban az elégedettségi mutatói Vallettának és Kassának is. A legrosszabb helyzet a görög Heraklion régióban rajzolódik ki, ezt követi a fővárosuk, Athén, majd Szkopje, Belgrád és Podgorica.
(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)
elégedettség | munkahely | munka
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!