Mesevilágot és hüttehangulatot teremt decemberben a Müpa Kultúr Kültér

Nem mindig kellenek havas hegycsúcsok és lankás sípályák a klasszikus hüttehangulathoz, alkalomadtán egy jégketrec mellett felállított büfé is hozhatja azt az érzést, és ha mellé még a szomszédos gyönyörű épületben ünnephez kapcsolódó programokat és könnyűzenei koncerteket is kapunk, akkor a karácsonyváró mutató máris alulról súrolja a tökéletest. 

Egész decemberben koncertekkel, jégpályával, karácsonyi hangulattal és különleges ünnepi előadásokkal készül a Müpa Kultúr Kültér, úgyhogy messzire se kell mennünk az élményért. A közel háromszázötven négyzetméteres jégpálya mellett fűtött, hütte hangulatú büfé szolgálja ki a korcsolyázók kényelmét, a Müpa Sátorban pedig izgalmas programok követik egymást.

A Müpa Sátor idén még a tavalyinál is nagyobb és ünnepélyesebb lesz, ennek megfelelően most is különleges programokkal hangolódhatunk az ünnepekre az újcirkusz produkcióktól a könnyűzenéig.

December 8-án mutatta be legújabb, kifejezetten a Müpa Sátorba megálmodott, Kristály című előadását a Recirquel Újcirkusz Társulat, ahol egy igazi jégbefagyott mesevilágba csöppenünk. December 8-31. között a társulat többi produkciójából már jól ismert artisták külföldi és hazai vendégművészekkel lépnek a jeges porondra.

A Recirquel produkciója mellett dzsessz- és könnyűzenei koncertek, hétvégente pedig családi és ifjúsági programok csalogatnak a Müpába. December 14-én, pénteken kirobbanó élményre számíthatunk a kelet-európai, a balkáni és a közel-keleti népzenéket, illetve a magyar népzenét ötvöző Besh o droM koncertjén. Ünnepi hangulatban érkezik az ország első számú pop a cappella együttese, a Fool Moon,

igazi klasszikus karácsonyi slágerekkel készül a Mujahid Zoli vezette Group’n’Swing, Malek Andrea pedig egy fantasztikus dzsessz-zenekar társaságában a gospel világába visz el.

Természetesen a legkisebbekről sem feledkeztek meg: a Kolompos együttes Kiskarácsony-Nagykarácsony című műsorában játékos formában, sok muzsikával és énekkel ismerteti meg a gyerekeket a karácsonyt övező népszokásokkal és rítusokkal, melyben megjelenik majd a Miklós-napi alakoskodás, a lucázás, illetve Luca széke-készítés, a boszorkánymeglesés, a termékenységi babonák és a betlehemezés.

Korpás Éva új, Libidaridom című, gyerekeknek szóló világzenei albumát hozza el, a Bahorka Társulat Téli meséjé-vel lop egy kis karácsonyt a szívekbe. Az alapjáraton kelta rockot játszó Firkin pedig egyenesen új műfajt teremt: méghozzá a matiné rockot, hogy a legkisebbek is megismerhessék a szülők kedvenc zenekarát, megtartva a felnőttek szórakozását is garantáló összetéveszthetetlen stílust, és az ír ritmusokra épülő hangulatot.

A Kultúr Kültér programjairól bővebben errefelé lehet tájékozódni.

(Fotók: Posztós János, Nagy Attila, Müpa)

előadás | Müpa Kultúr Kültér | müpa | családi | gyerek | hütte

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom