Magyarország első számú újcirkusz-társulata ősszel egy nem akármilyen előadással szabadítja fel az energiákat a Müpa mellett felállított sátor színpadán. A Recirquelnek előtte nyáron "lesz még dolga", ugyanis előbb a világ legjelentősebb művészeti fesztiválján, az Edinburgh Festival Fringe-en mutatja be új cirque danse produkcióját, aztán októberben itthon ejti ámulatba a közönséget.
Mi is megírtuk, egészen pontosan a Káel Csabával, a Müpa vezérigazgatójával készült beszélgetésünkben hangzott el, hogy a 2024. október 9-22. közötti kulturális fesztivál, a Liszt Ünnep kevesebb programmal érkezik, mint a szezont berobbantó Bartók Tavasz, de így is nagyon jelentős lesz, gyakorlatilag az ősz legfontosabb fesztiválprogramja. Évről évre egyre több külföldit vonz, és érezhető az a folyamat, hogy bár fiatal fesztiválként még nincs annyira bejáratva, mégis nagyon sokan csak a fesztivál kedvéért látogatnak Budapestre. Nem kérdés, hogy a hazai kulturális életben is fontos szerepet tölt be.
Ezúttal sem csak zenét hallgatunk: a Recirquel újcirkusz-társulat a Liszt Ünnepen mutatja majd be a Paradisumot, az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát feldolgozó előadását.
Az igencsak látványos és erős fényhatásokkal kísért produkcióban a kommunikáció eszköze a test, az egyetlen közös nyelv a mozdulat. Az idilli létezés teremtményei a körülöttük lüktető „életanyag” folyamatosan alakuló, örvénylő természeti erejéből bontakoznak ki, hogy a megtisztulás, születés, ébredés és rítus jelenetein át elérjék az anima mundit, a világ szellemét.
A Vági Bence rendezésében és koreográfiájával megvalósuló előadás a kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző zsáner, a cirque danse újabb lehetőségeit feltárva keresi az emberiség aggodalmait kifejező éteri mozgásnyelvet.
A társulat egyébként nem először dolgoz fel nagyívű témákat: a 2018-ban debütált My Land a szülőföld erejéből építkezett, a Solus Amor 2020-ban időn és téren átívelő szeretetről mesélt, két évvel később az IMA a csend teremtő erejét idézte meg.
Utóbbival kapcsolatban nagy hír, hogy a tavaly az Edinburgh Fringe Fesztiválon óriási kritikai és közönség sikert arató előadás idén szeptembertől újra látható majd a Müpa mellett felállított sátorban. A Recirquel immerzív produkciójának részévé válva, a néző különleges érzéki és tudati állapotba kerül: a millió fényponttal és hanggal megformált, az univerzumot idéző installációs térben az artistaművészekkel együtt lebegve fedezzük fel a lélek rejtett útjait.
A 2012-ben, Vági Bence rendező-koreográfus által megálmodott Recirquel nemcsak itthon, hanem világszerte népszerű, és a tenyerén hordozza őket többek között Edinburgh, Bogota, Párizs, Montréal, Avignon és New York közönsége is.
(A képek a próbákon készültek, fotók: a Recirquel-társulat Facebook-oldala)
budapest | paradisum | ajánló | müpa | előadás
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!