A világ leghíresebb fényképeit bocsátják árverésre

Nem mindennapi árverést tartanak Dániában, az első fotó már új gazdára is talált.

Árverésre bocsátották a világ leghíresebb fényképeit, többek között az ikonikus A hold sötét oldala, az első Földfelkelte és Buzz Aldrin lábnyomai című felvételek több mint hetven eredeti NASA fotóval együtt kerülnek kalapács alá.

A fotók jelentős része 1969 júliusában készült a Holdon.

Az Apolló 8-ról készült első Földfelkelte kép már el is kelt, valamivel több mint kilencezer eurót, azaz nagyságrendileg 3,5 millió forintot fizettek érte.

Úgy tudni, a hetvennégy fotó a NASA által az 1960-as és 1970-es években a Hold körül és főleg a Holdon végrehajtott több Apollo-küldetés során készült, ezek közül huszonhat a Föld műholdjáról származik.

(Forrás: Euronews, fotó: NASA)

hold | árverés | Neil Armstrong | nasa | fotó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom