Európa-szerte hatalmas káoszt okoz a NATO eddigi legnagyobb gyakorlata

Egy hatalmas NATO-gyakorlat miatt több országban is késésekre lehet számítani. Minden idők legnagyobb légierő-bevetési gyakorlata június 12. és 22. között lesz majd.

Az Air Defender 2023 – ahogy a gyakorlatot nevezik – a német légtérre összpontosul, tízezer katona kétszázötven harci repülőgéppel vesz részt benne huszonöt országból, köztük az Egyesült Államokból. Az Eurocontrol légiforgalmi irányító szervezet szerint ez azzal jár, hogy

naponta mintegy nyolcszáz járatot irányítanak majd át.

A gyarkorlathoz kapcsolódó légtérzár érinti majd Németországot, Dániát, Hollandiát, Lengyelországot, Csehországot és Franciaországot is. Az érintett légterek naponta több órára le lesznek zárva. Úgy tudni,

a gyakorlat a június 16-17-i hétvégén szünetel majd.

(Forrás: Euronews, fotó: Getty)

járattörlés | légiforgalom | reptér | járatkésés | katonai gyakorlat | nato

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom