Az olaszországi Szardínia nyugati partjánál található Is Benas strandja a naturista esküvőben gondolkodók kedvenc úti céljává válhat, miután a helyi hatóságok úgy döntöttek, hogy a párok a természetben is egybekelhetnek.
Luigi Tedeschi, a legközelebbi település, San Vero Milis polgármestere elmondta, hogy a hatóságok akkor kapták fel az ötletet, amikor egy német pár levélben megkérdezte, hogy lehet-e a tengerparton – ahol az elmúlt két évben már létezik egy naturisták számára kijelölt terület – esküvőt tartani.
Tedeschi eredeti ötlete az volt, hogy a part egy részét nyilvánítsák nudista stranddá. A naturista esküvők lehetősége viszont ennél már jóval komolyabb opciót jelent számukra.
"Azt hiszem, az emberi szabadság szempontjából kényes pillanatokat élünk az európai nacionalista mozgalmak miatt" – mondta. "A rendőrség elviszi a nudistákat, vagy megfélemlítik őket. Úgy érzem, tennünk kell valamit, hogy megmutassuk: az emberek szabadok. A legtöbb ember szabadságot akar, nem pedig rezsimet".
Is Benas strand központi részét mindig is látogatták a nudisták. Alapból vegyes strandnak számít, ahol naturisták és a ruhát viselők remekül megvannak egymással. A strand középső része részben rejtett. „Ha valakinek gondja van, elsétálhat mellette, vagy nézheti a tengert” – magyarázza a polgármester. A városban – amelynek 2500 lakosa van, ami nyáron akár 30 ezerre is nőhet – Tedeschi szerint senki sem panaszkodott a meztelen esküvők miatt. Alapvetően mindenki támogatja.
A cél egy naturista strandhálózat létrehozása Szardínia-szerte. „Így összehozhatunk egy olyan körutat, melynek minden állomásán vendégszeretetre találnak a naturisták, illetve egy tisztelettudó turizmust vonzhatunk be.” Elmondta még, hogy az úgymond klasszikus strandokkal ellentétben, ahol a látogatók gyakran hagynak maguk után szemetet, a naturisták számára fenntartott terület mindig tiszta marad.
Igyekeznek a fenntartható turizmus felé fordulni, amihez nem nagy szállodákra, hanem olyan kis szálláshelyekre van szükség, melyek a környék történetét mesélik el. "Ez pedig csak úgy történhet meg, ha a vendéget az otthonomban fogadom, és olyan finomságokkal kínálom, amiket én készítettem. Ez a fajta turizmus pedig tökéletes erre. A naturisták sokkal szorosabb kapcsolatban állnak a természettel” – meséli Tedeschi.
Maga Szardínia a Földközi-tenger második legnagyobb szigete. Érintetlen hegyvidéki belsejéről és látványos strandjairól nevezetes, ami a "rajongók" szerint legalább olyan szép, mint a Maldív-szigetek. A San Vero Milis környéke egyike Európa legszebb tengerpartjainak, a városhoz közel harminc kilométernyi tengerpart tartozik. Is Benast és Is Arenast hatalmas dűnék és egy óriási fenyőerdő védi.
Ami pedig az esküvői dress code-ot illeti, a menyasszonyoknak fátylat kell viselniük, de Tedeschi szerint mindenki azt vesz fel, amit akar.
Olaszország a nyár szinonimája. A kék napernyők alatt, a kristálytiszta tenger előtt kortyolgatott Aperol spritzek álomképe. Itália a főszezonon kívül is tele van örömökkel és nem csupán azért, mert olyankor – vagyis már ilyenkor – kisebb a tömeg, nincs agyelolvasztó kánikula és alacsonyabbak az árak. És mivel az ország keményen küzd a túlturizmussal, mi is segíthetünk azzal, hogy kevésbé felkapott – de ugyancsak álomszép – úti célokat választunk egy olaszországi utazáshoz. Például ezt az öt bájos települést.
(Forrás: CNN, fotók: Getty Images)
nudista | esküvők | olaszország | naturista | is benas | strand
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!