Bár a legtöbb szállodai tartózkodás problémamentes, akad néhány óvintézkedés, amit érdemes megtenni, amikor elhagyjuk a szobát. Hallgassunk egy biztonsági szakértő exkluzív tanácsaira!
Brian Moore a brit határőrség korábbi főigazgatója és a Global Secure Accreditation igazgatója. Elárulta, milyen lépéseket javasolt mindenkinek megtennie, amikor bárhol a világban bejelentkezik egy szállodába.
„Győződjünk meg róla, hogy a szobaajtók automatikus zárószerkezettel és dupla zárral rendelkeznek-e. Bár a szállodai ajtó meghibásodásának kockázata elég alacsony, érkezéskor azért vizsgáljuk meg a zárakat, ellenőrizzük, hogy az ajtó teljesen bezáródik-e, amikor elhagyjuk a szobát, és azonnal figyelmeztessük a személyzetet, ha bármilyen probléma akad ezzel kapcsolatban.”
Brian Moore azt javasolja, hogy a vigyünk magukkal ajtóéket a nyaralásra, vagy kérjünk egyet a szálloda személyzetétől a nagyobb biztonság érdekében. Az ékkel „meg lehet szorítani” az ajtót, hogy az további védelmet nyújtson, amikor bent tartózkodunk.
„Soha ne mondjuk ki hangosan a szobaszámunkat. Ellenkező esetben valaki úgy próbálhat meg kulcsot szerezni, hogy úgy tesz, mintha ismerne. Használjuk inkább a vezetéknevünket. Udvariasan, de határozottan hívjuk félre a személyzetet, ha többedmagunkkal tartózkodunk egy helyiségben és azt követően adjuk meg a nevünket és a szobaszámunkat” – tanácsolja Moore.
A legjobb persze az, ha titokban tartjuk, mivel azzal megakadályozzuk, hogy valaki kövessen, vagy megpróbáljon bejutni a szobába. Igaz ugyan, hogy a szálloda személyzete nem engedhet fel senkit a szobába a vendég engedélye nélkül, de el kell kerülni a nevünk nyilvános említését.
Ami az értéktárgyakat illeti, Brian Moore javaslata szerint ajánlott a legfontosabb holmikat a szállodai széfben tartani. „Vigyünk magunkkal egy bőröndlakatot is arra az esetre, ha a szobaszéfet feltörnék, vagy egy vastagabb kerékpárzárat, amivel a táskát az ágyhoz vagy más nehéz tárgyhoz lehet láncolni”.
Az egyik legjobb tipp a „ne zavarjanak” táblához kapcsolódik,
amit minden távozáskor érdemes a szoba ajtajára kitenni, azt az illúziót keltve, mintha bent lennénk. A szálloda személyzete nem fog belépni, ha látja kifüggesztve és az opportunista tolvajok is elriadhatnak.
Brian Moore szerint jobb elkerülni a tranzakciókat, a jelszavak mentését vagy a biztonságos információk megnyitását, amikor a szálloda wifijéhez csatlakozunk. Győződjünk meg róla, hogy tényleg a hotel hálózatához csatlakozik-e, és nem egy hasonló nevű hamisítványhoz.
A szállodai hálózatokat ugyanis könnyen meg lehet hackelni, ezért a legjobb, ha inkább elkerüljük az érzékeny interakciókat. A csalók lemásolhatják a szálloda wifi nevét is, hogy becsapják az vendégeket, ezért ügyeljünk arra, hogy a megfelelő hálózatra jelentkezzünk be.
Nem mindenki érzi magát biztonságban egy hotelben. Sokan például attól tartanak, hogy egy betolakodó besurranhat a szobába és aztán elrejtőzhet a szekrényben vagy az ágy alatt. Egy légiutas-kísérő elárulta a legjobb „szállodai hackeket”, melyekkel szinteket nőhet a biztonságérzetünk.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
tábla | trükk | ne zavarjanak | biztonság | szálloda | tipp
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!