Leteszed a hajad: kiderült, hogy Budapest legdrágább kerületében mennyi egy lakás négyzetméterára

Hogy mennyi? 

Minimális mértékben ugyan, de 2023 végére olcsóbbak lettek az új építésű lakások Budapesten az előző negyedévhez képest, közölte az Otthon Centrum.

Az ingatlanközvetítő adatai szerint 0,2 százalékkal csökkentek az árak 2023 utolsó 3 hónapjában az előző negyedévhez képest, éves összevetésben ugyanakkor 3,3 százalékkal emelkedtek, bár ez is alacsonyabb, mint az eddigi áremelkedések. Az új építésű lakások négyzetméterenkénti ára már mindenütt meghaladta az 1 millió forintot Budapesten, az átlag 1,605 millió forint.

A kerületek közötti különbség jelentős, a legdrágábbak majdnem háromszorosan haladják meg a legolcsóbbak átlagát.

A listát továbbra is a belváros vezeti, de a II. kerület is meghaladja a 3 millió forintos szintet, a XII. kerület pedig majdnem elérte azt. A legolcsóbb a XXIII. kerület, de a külső pesti kerületekben és a XXII. kerületben sem haladja meg jelentősen a négyzetméterenkénti átlag az 1 millió forintot.

Az Otthon Centrum januári felmérése szerint Budapesten 337 beruházás keretében 24,8 ezer lakás épül, ez 9,1 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi harmadik negyedévben. A legtöbb projekt továbbra is a XIII. kerületben fut, a második helyet a III. kerület vette át a XI. kerülettől. Az elkezdett, de még meg nem hirdetett lakások aránya folyamatosan nő, vagyis úgy tűnik, az ingatlanfejlesztők inkább kivárnak az értékesítéssel.

(Fotó: Unsplash)

ingatlan | lakás | budapest | drágulás | négyzetméterár

FOLYTASD EZZEL

Elkerítik a díszes teret és pénzt szednek a turistáktól a magyarok egyik kedvenc úti célján

Mégsem vezetik be a világ legszigorúbb dohánytilalmát

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom