Ezt a patinás fesztivált még a koronavírus sem tudja a virtuális térbe terelni

A szervezők szerint az internet nem pótolja az élményt.

A Velencei Filmfesztivál szóvivője közölte, hogy tovább szervezik a szeptember 2-án kezdődő hagyományos filmmustrát, és kizárta, hogy a koronavírus-járvány miatt az online térbe terelnék át. "A Velencei Filmfesztivált nem helyettesítheti egy online esemény" – nyilatkozta a szóvivő. Azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy "a technológia adta lehetőségeket néhány kezdeményezésben felhasználják", de hozzátette,

hogy jelenleg még túl korai volna bármilyen ezzel kapcsolatos döntést meghozni.

A hollywoodi Variety.com azt követően kereste meg a fesztivál illetékeseit, hogy Alberto Barbera, a filmmustra művészeti igazgatója a hétvégén kijelentette, jelenleg nem mérlegelik a szervezéssel kapcsolatban a digitális lehetőségeket. Barbera a szeptember 10-én kezdődő Torontói Filmfesztivált vezető Joana Vicente és Cameron Bailey bejelentése nyomán szólalt meg, a kanadai fesztiválszervezők ugyanis közölték, hogy az esemény helyszíni és digitális megrendezésének lehetőségét is vizsgálják, mivel teljesen bizonytalannak látszik, hogy szeptemberben meg lehet-e tartani egy ilyen sok embert megmozgató összejövetelt.

Barbera szerint ezt a torontóiak megtehetik, mert az egy teljesen más jellegű fesztivál, mint a cannes-i vagy a velencei. Mint mondta, csapatával együtt a szokásos módon dolgozik a fesztivál előkészítésén, és még lehetőségként sem vetődött fel, hogy elvessék a hagyományos megvalósítást.

Márciusban a Velencei Biennálé, a filmfesztivál anyaszervezete az építészeti biennálé megnyitóját május 23-ról augusztus 29-re halasztotta a koronavírus-járvány miatt.

Ez is érdekelhet:

Velence most lett olyan tökéletes, amilyennek mindig is elképzeltem

Az oka természetesen szörnyű, a látvány ennek ellenére azonban tényleg gyönyörű.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

Virtuális | filmfesztivál | velence | online | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom