Nem utazhatnak többé vízum nélkül az Egyesült Államokba a külhoni magyarok

Az Egyesült Államok hatóságainak a döntése nyomán nem mentesülnek már a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, akik Magyarország jelenlegi határain kívül születtek.

Az amerikai hatóságok az Elektronikus Beutazási Engedély (ESTA) kiváltását csak azoknak a magyar állampolgároknak teszik már lehetővé, akik Magyarország jelenlegi területén születtek.
A lap szerint az erre vonatkozó döntés már tavaly februárban megszülethetett, ám sokáig nem tűnt fel, mert a koronavírus-járvány miatt Washington utazási korlátozásokat vezetett be. Tavaly hónapokig nem léphettek az Egyesült Államok területére a schengeni övezetbe tartozó országok polgárai.

New York

Az amerikai hatóságok döntésére immár a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata is felhívja a figyelmet honlapján, az Egyesült Államokba történő beutazási és tartózkodási feltételekről szóló tájékoztatóban.

Ha a Magyarország jelenlegi határain kívül született magyar állampolgárok Amerikába utaznának, vízumot kell igényelniük, még akkor is, ha történetesen évek vagy évtizedek óta Magyarországon élnek.

Chicago

A Romániában élő magyarok ezt csak a bukaresti diplomáciai képviseleten tehetik meg, a budapesti nagykövetségen csak azokat a magyar állampolgárokat fogadják, akik életvitelszerűen Magyarországon élnek.

Ez is érdekelhet:

Itt az összes ország, ahol idén valamilyen formában fizetni kell a beutazásért

Több helyen kénytelenek bevezetni az idegenforgalmi adót, ami egyébként rengeteg országban érvényben van már egy ideje.

(Forrás: Krónika, MTI)

amerikai egyesült államok | amerika | egyesült államok | chicago | new york

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom