New Yorkban óriási öngól lett az Airbnb betiltása

Tavaly szeptemberben New York betiltotta az Airbnb-t, most azonban máris egy enyhébb szabályozást fontolgat, mert az intézkedés balul sült el.

2023. szeptember 5-én New York városa elkezdte kikényszeríteni a 18. számú helyi törvény betartatását. Ez a „házigazda regisztrációs törvény” a 30 napnál rövidebb tartózkodást két vendégre korlátozza, megköveteli, hogy ne legyenek zárak a belső ajtókon, és a házigazdák fizikailag is legyenek jelen a foglalás során. A tulajdonosok 30 napos vagy hosszabb tartózkodásra korlátozhatják otthonaikat, amihez nincs szükség regisztrációra.

A Skift.com összeállításában idéz egy tulajdonost, aki azt állítja, azóta körülbelül 2400 dollárt veszített a havi bevételéből, ami közel harminc százalékos csökkenést jelent.

Egyes Airbnb „részpiacok” kilencven százalékkal estek vissza, a szállásokkal rosszabbul ellátott külső kerületeket különösen súlyosan érintette a tiltás.

Nem meglepő, hogy néhány tulajdonos beperelte a várost az elmaradt bevételei miatt, amiért a tulajdonjoguk szerintük jogtalan korlátozását okolják.

Nemcsak kiadni, szobát foglalni is sokkal nehezebb rövid távra: idén novemberben 3700 ilyen lehetőség volt, szemben a tavaly januári 23 ezerrel. Az intézkedés nyertesei tehát a szállodák lettek, ugyanis – mint a Wall Street Journal írja – a hotelek árai rekordokat döntögetnek, már az ezer dolláros (közel négyszázezer forint) szobaárak sem ritkák.

Bár néhány airbnb-s azonnal átállt a 30 napnál hosszabb kiadásra, ez a terület összesen 29 százalékkal növekedett, amit Jamie Lane, az AirDNA piackutató cég vezető közgazdásza nem tart jelentősnek. Tehát nem igazán sikeres a város törekvése a rövid távú bérletek hosszú távúra alakítására.

A fentiek miatt ezért New York törvényhozói most a tavaly szeptemberi korlátozások enyhítését javasolják az Airbnb ingatlanjaira.

Felkészül Európa?

Közben Európában is szigorúbban kezdték szabályozni az Airbnb-t, többek között Budapesten és Barcelonában is, a New York-i példa viszont intő jel lehet az intézkedések gyakorlati hatásait tekintve.

(Forrás: WSJ, Skift, fotók: Unsplash)

amerikai egyesült államok | airbnb | utazás | szállás | átutazás

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 +1 síterep, amire nem gondolnál elsőre, mégis nagyon megéri kipróbálni
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom